A nyersanyagokban szűkölködő, de dinamikusan fejlődő Japán 1931-ben Mandzsúriát, 1937-ben Kínát rohanta le, majd Délkelet-Ázsiában folytatta a terjeszkedést. Tokió 1940-ben háromhatalmi szövetségre lépett a fasiszta Berlinnel és Rómával, majd 1941-ben semlegességi megállapodást kötött a Szovjetunióval.
Az Egyesült Államokat aggasztotta az erőegyensúly felborulása a térségben, ezért 1941 elején elrettentő célzattal a csendes-óceáni flotta fő bázisát Hawaiira helyezte át, majd a japán ipar és a haditengerészet működését alapjában fenyegető olajembargót léptetett életbe.
Mivel a diplomáciai tárgyalások kilátástalan huzakodásba torkollottak, Tokió választási lehetősége a megegyezésre vagy támadásra egyszerűsödött, és december elején a megelőző csapás mellett döntött. A legfontosabb cél az amerikai flotta és morál meggyengítése volt, továbbá időt nyerni a japán pozíciók konszolidálására.
A Nagumo tengernagy parancsnoksága alatt álló hat repülőgép-anyahajó és 17 csatahajó – a felfedezést elkerülendő – különböző útvonalakon, rádiócsend mellett tette meg a több ezer kilométeres utat a találkozási pontig.
A hadművelet figyelembe vette az amerikai riasztórendszer működését, az amerikai hajók elhelyezkedését is – a támadást pedig azért időzítették hétvégére, mert ilyenkor lazul a fegyelem, ráadásul minden hajó visszatér a bázisra.
Mindeközben az amerikai hadvezetés figyelmen kívül hagyott minden veszélyre utaló jelet: a flotta főparancsnoka a támadás idején golfozni volt, az a tiszt, aki egy radarállomáson a bázis felé tartó azonosítatlan jeleket észlelte, egyszerűen nem hitte el, hogy azok japán repülők lehetnek. Az elbizakodottságért komoly árat kellett fizetni, a merész és kockázatos tokiói terv sikerrel járt.
A japán repülők első, majd második hullámának csapásai következtében minden amerikai csatahajót találat ért, hullámsírba küldtek hét hadihajót, súlyosan megrongáltak további tízet, elpusztítottak 188 repülőgépet, míg 155 megroncsolódott. A kikötőben összesen 2459 amerikai halottat és 1282 sebesültet számoltak. A megzavarodott amerikaiak a zűrzavarban saját repülőgépeik közül is lelőttek ötöt, a támadók alig 29 repülőgépet és 64 embert vesztettek.
Nagumo nem aknázta ki a sikert egy harmadik támadással, így Pearl Harbor infrastruktúrája épen maradt, az amerikaiak azonnal hozzáláthattak a megrongálódott hajók kijavításához. Azonban az amerikai flotta elvesztette ütőképességét, 1941. december 7-ét követően a japán hadműveletek hosszabb ideig zavartalanul folyhattak a térségben. Az amerikaiak csak 1942 nyarán, a Midway-szigeteknél tudtak revansot venni.
A mai napig folyik a vita arról, vajon Roosevelt elnök tudott-e a rajtaütés tervéről (az nem volt kétséges senki számára, hogy Japán támadni fog, csak azt nem volt ismert, hogy hol és mikor.) Annyi azonban biztos, hogy a “gyalázat napja” után Franklin D. Roosevelt hadat üzent Japánnak:
