Tudomány

Másodszorra ültettek be mesterséges légcsövet

24.hu
24.hu

2011. 11. 24. 13:11

Az első úttörőnek számító első műtétet még júniusban hajtották végre. Most egy 30 éves amerikai férfit operáltak meg.

Korábban a témában:

A stockholmi Karolinska Intézet klinikáján idén június 9-én hajtották végre a 12 órás, áttörést jelentő műtétet a légcsőrákban szenvedő páciensen.

A 36 éves férfi laboratóriumban előállított légcsövet kapott, amelyet saját őssejtjeivel burkoltak be egy olyan eljárással, amely a sebészek szerint a maga nemében az első sikeres kísérlet volt.

Mivel a szerv előállítására használt sejtek a férfi saját sejtjei voltak, a beültetést követően kilökődés nem történt, és a páciensnek nem kell kilökődésgátló szereket szednie. A páciens azóta normális életet él a felülvizsgálatát reykjavíki lakhelyén ellátó Izlandi Egyetem klinikájának orvosai szerint.

Légcsőátültetéseket korábban is hajtottak már végre, ezekben azonban adományozott légcsövet “telepítettek be” a páciens saját őssejtjeivel. A Karolinska műtéte volt az első, amelyben laboratóriumban készült a teljes szerv, így donorra sem kellett várni.

Paolo Macchiarini professzor és csoportja azóta újabb sikeres légcsőbeültetést hajtott végre Stockholmban egy 30 éves amerikai férfin, akinél szintén légcsőrák miatt volt szükség az operációra. Terveik szerint ugyanezzel a technikával hamarosan egy 13 hónapos dél-koreai csecsemőt kezelnek a Karolinska Intézet munkatársai.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Quadrangular pieces of soap of various colors displayed on newsprint paper grouped by colors
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.