Tudomány

Fémmé alakították a hidrogént

A Max Planck Intézet két kutatója azt állítja valami lehetetlennek hangzót művelt: fémmé "változtatta" a hidrogéngázt.

Fából még mindig nem lehet “vaskarikát” csinálni, de hidrogénből már igen. Két anyagtudós – Mihail Eremets és Ivan Troyan – elérte, hogy a gáz a fémek tulajdonságait mutassa megfelelő körülmények között.

Lássuk csak, mitől válik fémmé valami? Először is jó hő- és jó áramvezetőnek kell lennie, majd ötvözhetőnek megmunkálhatónak, tehát valamennyire szilárdnak, oxidálódnak, és nincs fizikai oldószerük.

Eddig sokan próbálkoztak, hogy a “legegyszerűbb” elemet, a hidrogént ilyenné tegyék, de eddig minden kísérlet kudarcba fúlt.

A Max Planck Intézetben egy kísérletben most sikerült. Persze ehhez arra volt szükség, hogy a hidrogénmolekulákat alumínium-epoxi tömítésben egy gyémánt tárolóba helyezzék, majd szobahőmérsékleten 220 GPa (gigapascal) nyomás alá tegyék. A hidrogén ekkor hő- és áramvezető tulajdonságokat mutatott.

A következő fázisban 30 K fokra hűtötték le, nyomását pedig 260 GPa-ra növelték meg. A hidrogén elektromos ellenállása ekkor húsz százalékkal nőtt meg, és a hidrogén a fémekre jellemző tulajdonságokat tett magáévá.

Egyelőre más kutatóknak is meg kell ismételniük az eredményt, mielőtt hivatalosan elfogadják, a hidrogén bizonyos körülmények között fémé változhat.

A kísérletben az a legérdekesebb, hogy már szobahőmérsékleten sikerült elérni, hogy jó vezető legyen. Az anyagtudósok számára ez nagy remény, mert régóta keresnek olyan szupravezetőt, amellyel nagyobb távolságokat hidalhatnak át hűtés nélkül.

AZ ÓRIÁSBOLYGÓK ÉPÍTŐANYAGA

A fémes hidrogén – feltételezések szerint – hatalmas mennyiségben van jelen a Jupiter, Szaturnusz, és néhány újonnan felfedezett exobolygó gravitáció által összenyomott belsejében.

Mivel az említett égitestek belső szerkezetére vonatkozó korábbi előrejelzések a fémesedést nagyobb nyomáson képzelték el, mint amelyről ma tudunk, módosítani kell az elméleteket.

Az új adatok szerint a Jupiter belsejében sokkal több fémes hidrogén van, mint amennyire korábban számítottak, tehát a felszínhez közelebb van ilyen anyag, és emiatt a Jupiter hatalmas mágneses mezeje is, amely a naprendszer bolygói közül a legerősebb, a felszínhez közelebb keletkezik. (forrás: Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik