Tudomány

Mamutbébik belülről

24.hu
24.hu

2011. 11. 11. 09:10

Ljuba és Hroma, a Szibériában előkerült két mamutbébi titkait fürkészték ki az Egyesült Államokban CT-vizsgálat segítségével.

 

Korábban a témában:

Ljubára 2007-ben találtak, korát 42 ezer évesre becsülik, Hroma két évvel később került napvilágra sokkal ősibb üledékes rétegből. Ljuba nőstény, a feltételezések szerint a sár ejtette foglyul és megfulladt.

Hromáról korábban azt hitték, hogy lépfene végzett vele, további kutatások kimutatták, hogy valamilyen más okból múlt ki. Eredetileg hímnek tartották, ám a belső szerveinek CT-vizsgálata bebizonyította, hogy nőstényről van szó.

“A mamutok esetében, mint bebizonyosodott, a külső nemi szervek megtévesztőek lehetnek, az, amit a péniszének tartottunk, a csikló volt” – magyarázta a félreértést David Fisher paleontológus.

Bár mindkét mamutbébi ugyanahhoz a fajhoz tartozott, csontvázaik között jelentős különbségeket mutatott ki a komputertomográfia.

Ljuba mellső lábai lényegesen hosszabbak, mint Hromáé, utóbbinál viszont csonttaréjt mutattak ki a jövendő agyarak helyén, amely a fiatalabb mamutbébinél nincsen.

Mint a kutatók rámutatnak, még korai bármilyen következtetést levonni, hogy ezek a csontrendszeri különbségek mit is jelentenek, ám vélhetően evolúciós változásokról van szó.

A CT-vizsgálat megmutatta a kismamutok gyomortartalmát, amelyből következtetni lehet a jégkorszaki étrendre, valamint az ormányosok életmódjáról is elárult ezt-azt.

Így például “Ljuba” veséi sokkal nagyobbak, mint ez várható lenne. A kutatók feltételezése szerint a nagyobb vesék jobban “feldolgozták” a vizeletet, kiválasztva a salakanyagokat, a megtisztított folyadék nagyobb részét pedig újrahasznosította a szervezet.

“Igen hideg környezetben éltek, ahol az elérhető víz fagyott formában létezett. A vizeletürítéssel sok folyadék távozhatott, amelyet hó vagy jég fogyasztásával pótolhattak, ami szintén hideg. Így a szervezet számára optimálisabb volt, ha újrahasznosította a vizeletet. Senki sem feltételezte, hogy a mamutok élettanilag így alkalmazkodtak a hideghez” – hangsúlyozta David Fisher.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.