Tudomány

Így repülne a jövő űrhajója

A NASA egy lenyűgöző animáción tette közzé, miképpen képzeli el az Orion bolygóközi űrhajó 2014-es próbarepülését.

Az űrhajó neve egy régi tudományos fantasztikus filmsorozatból lehet ismerős, még keveset hallani róla, hogy a NASA – az amerikai űrkutatási hivatal – a valóságban is építtetett egy űrjárművet ilyen néven.

A járművet direkt mélyűri – bolygóközi – küldetésekre fejlesztik, és várhatóan tartalék űrhajónak használják majd a még működő Nemzetközi Űrállomáson.

Technológiája hasonlít az Apollo-korszakban kifejlesztett űrkapszulákra, de képességeiben jóval meghaladja azokat. Egy személyzeti és egy műszaki egységgel külön rendelkezik. Előbbi tér vissza majd a Földre.

Az Orion űrhajóval a NASA-nak nagy tervei vannak. Hat és négy fős változatban fejlesztenék tovább, és míg az első tesztelésekkor négy asztronauta csak huszonegy napig tartózkodhatna a fedélzetén, addig ez az idő a jövőben további fejlesztéseknek köszönhetően tovább nőne.

Első emberes repülését 2016-ra tervezték, 2020-ban pedig a Holdra szálltak volna vele, és 2030-ban következett volna a Mars emberes meghódítása a Constellation űrprogram keretében. Végül 2010-ben a programot törölték, az Orion fejlesztése azonban tovább folyik.

Első modelljét 2009-ben mutatták be a nagyközönségnek. Az első űrkapszula építését szeptemberben kezdték el.

Emberek nélküli tesztrepülésre a NASA legújabb hírei alapján várhatóan 2014-ben kerül sor. Az űrhajót a floridai Cape Canaveral űrkikötőből lövik majd fel, űrkapszulája az Egyesült Államok nyugati partjainál a Csendes-óceánba landolva érkezik vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik