Tudomány

Kettős fegyver az Alzheimer-kór ellen

A zöld tea és egy vörös lézer együtt felszámolja a betegséggel járó agyi plakkokat.

Andrei Sommer és munkatársai a németországi Ulmi Egyetemen áttörést értek el egy olyan lézerfénnyel az Alzheimer kór gyógyításában, amit eddig csak rákos sejtek ellen vetettek be.

A 670 nanométer hullámhosszú vörös fény képes elpusztítani az Alzheimer-kór okozta az agy leépülését okozó béta-amiloid plakkokat.

Ezek a plakkok, más néven peptidek megzavarják a kommunikációt a páciens idegsejtjei között, ezért alakul ki a betegség során memóriazavar, illetve amnézia.

Mivel a lézerfény önmagában a sejtekben található béta-amiloidnak csak a 20%-át lenne képes eltüntetni, így szükség van még egy szerre, amely béta-amiloid gátló tulajdonságairól jól ismert, és ugyanakkor serkenti a vörös fény terjedését a sejtekben.

Így találtak rá a kutatók a zöld teára. Amikor a vizsgált agysejteket előzőleg zöld teában áztatták, a lézer hatékonysága megháromszorozódott, azaz a plakkok 60%-át pusztította el.

Általában nehéz gyógyszereket – ez esetben zöld tea kivonatot – juttatni az agyba, de ha az úgynevezett vér – agy gáton kerülnek a szervezetbe, azon kívül, hogy a páciensek meg is isszák, akkor bevethető a plakkok ellen.

Spanyol orvosok szerint a kutatás alapját képezheti egy jövőbeli Alzheimer-kórt gyógyító kezelésnek. A technika segíthet szabályozni, vagy akár teljesen le is állítani a betegség terjedését és az agy leépülését.

ALZHEIMER-KÓR

Az Alzheimer-kórt először Alois Alzheimer német ideggyógyász írta le 1907-ben.

A betegség a gondolkodás és a megismerési – kognitív – funkciók beszűkülésével, magatartásválto­zással, elbutulással – demencia -, majd gyors biológiai leépüléssel jár. Manapság a 65 év felettiek öt százalékát, a 80 év felettiek 20%-át érinti; Magyarországon kétszázezren szenvednek ebben a betegségben. (forrás: WIkipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik