Tudomány

Három elemmel bővült a periódusos rendszer

A Nemzetközi Alkalmazott és Elméleti Fizikai Unió - IUPAP - jóváhagyta három új elem periódusos rendszerbe helyezését.

Az új elemek, melyek már hivatalosan is a periódusos rendszer részei: 110-es jelű darmstadtium (Ds), a 111-es röntgenium (Rg), és a 112-es kopernícium (Cn).

Mindegyikük szupernehéz és instabil, csak laboratóriumi körülmények között tudták eddig előállítani őket.

A periódusos rendszer bővítését a világ legrangosabb fizikusainak egyeztetésével hajtották végre. A Fizikai Intézet londoni közgyűlését – amely során engedélyezték a rendszer bővítését – 60 ország tudósainak vitái előzték meg.

A kopernícium Nicolaus Copernicusról kapta nevét, ő volt az első, aki 1543-ban komolyan kiállt amellett a nézet mellett, hogy a Föld kering a Nap körül. Az elemet 1996-ban fedezték fel Németországban.

A röntgeniumot 1994-ben írták le először, szintén Németországban a GSI Helmotz Kutatóközpontban. Wilhelm Conrad Röntgen emlékére nevezték el röntgeniumnak.

A darmstadtiumot szintén 1994-ben hozták létre, a GSI Helmotz Központ alapítóvárosa, Darmstadt után kapta nevét.

Mindegyik új elem létezését már évekkel korábban elfogadta az IUPAC a Tiszta és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Uniója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik