Tudomány

A Földbe csapódott egy orosz űrhajó

24.hu
24.hu

2011. 10. 29. 17:02

Lekapcsolták a Nemzetközi Űrállomásról a Progressz M-10M teherűrhajót, s azt a Föld légkörébe irányítva semmisítették meg.

Korábban a témában:

Az űrhajót, amelyet az utóbbi időben az űrállomás hulladékaival töltöttek fel, a közlés szerint közép-európai idő szerint 11:04-kor kapcsolták le a Föld körül keringő ISS-ről.

Maradványai mintegy négy óra elteltével a Csendes-óceánba zuhantak, az óceán déli részének előre kijelölt térségébe.

A Progress M-10M űrhajót fél éve, április 27-én bocsátották fel a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről, két és fél tonna hasznos teherrel, amelyben az űrállomás üzemanyag- és élelmiszer-utánpótlása mellett tudományos berendezések is voltak.

Az eredeti tervek szerint már augusztus végén, a váltásként felküldött Progress M-12M érkezése előtt meg akartak válni tőle, ez utóbbi teherűrhajó azonban a hordozórakéta harmadik fokozatának hibája miatt megsemmisült, így a Progress M-10M még két hónapig az űrállomáson maradt – szemétgyűjtőként.

Azóta az ISS három orosz kozmonautája, Andrej Boriszenko, Alekszandr Szamokutyajev és Szergej Volkov még több mint egy tonna hulladékot és kiszolgált berendezést rakodott be az űrhajó rakterébe.

Boriszenko és Szamokutyajev, valamint az amerikai Ronald Garan szeptember 16-án visszatért a Földre.

Az ISS-en Volkov mellett még Michael Fossum amerikai és Furukava Szatosi japán fedélzeti mérnökök dolgoznak jelenleg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.