Tudomány

Kisbolygó halad el a Föld mellett

November nyolcadikán érkezik a Földhöz a 2005 YU55 aszteroida. Közelebb jár majd bolygónkhoz aznap, mint a Hold.

A 396 méter széles aszteroidát a NASA tudósai a Kaliforniai Deep Space Network antenna segítségével fogják nyomon követni november 6. és november 10. között.

A 2005 YU55 kisbolygótól nem szabad megijedni. Pályája jól ismert. November 8-án a Földet a legszorosabban 324,6 km-re közelíti meg, ez az érték nagyjából 0,85 Föld-Hold távolságnak felel meg. Semmilyen veszély nem áll fenn, hogy a Földbe csapódna.

A 2005 YU55 mozgása 2011. november 8-án egy animáción:

Az aszteroidának bolygónkra nem lesz semmilyen kimutatható gravitációs hatása. Ez azt jelenti, nem okoz árapály jelenséget, és a tektonikus lemezek sem kezdenek el jobban mozgolódni, mint egy átlagos napon. (Nem emelkedik a földrengésveszély kockázata.)

A 2005-ben felfedezett aszteroida rendszeresen halad el a Föld, a Vénusz és a Mars mellett, de kétszáz esztendeje nem járt ennyire közel bolygónkhoz.

Az objektum a NASA jelentése szerint körülbelül 11 magnitúdó fényerejű lesz, szabad szemmel nem, de egy jobb csillagászati távcsővel esélyünk lehet megpillantani.

Utoljára 1976-ban látogatta meg egy kisbolygó ilyen távolságban a planétánkat, de a csillagászok akkor nem tudták az „égi sziklát” úgy figyelemmel követni, fényképezni, ahogy azt manapság megtehetik.

Az előrejelzések szerint 2028-ra várható a következő legalább ennyire közeli és ekkora földsúroló égitest érkezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik