Tudomány

Tévedhet a mammográfia?

Az amerikai nők 7-9 százaléka esik át évente felesleges biopszián a téves rákszűrési eredmények miatt.

 

Egy 10 év alatt a mellrákszűrésben mammográfiás vizsgálatot végeztető amerikai nők 60 százalékát legalább egyszer tévesen hívták vissza kontrollra álpozitív eredmény miatt. Felesleges biopszián  – szövetmintavételen – a nők 7-9 százaléka esett át.

Az Annals of Internal Medicine című szakfolyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmány szerzői szerint az éves kontroll helyett elegendő lenne kétévente szűrni a 40 és 59 év közötti nőket mammográfiás vizsgálattal.

Más szakértők úgy vélik, hogy bár ezzel csökkenthető volna a melldaganattal tévesen diagnosztizáltak száma, ám így azok, akiknél időközben alakul ki a tumor, csak megkésve kapnának kezelést.

Rebecca Hubbard, a seattle-i Group Health kutatóintézet munkatársa és csoportja 170 ezer, 40-59 éves egészséges amerikai nő szűrési adatait tekintette át, valamint további 4500 olyan nő adatait is elemezte a tanulmányhoz, akiket áttétes emlőrákkal kezeltek.

Emlődaganattal évente 1,3 millió embert diagnosztizálnak világszerte, és 500 ezren halnak meg emlőrák következtében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik