Tudomány

A koraszülötteknél gyakoribb az autizmus

Az autizmus kialakulásának kockázata ötször nagyobb a kis súllyal született koraszülötteknél.

A Pediatrics című szakfolyóiratban megjelent tanulmányhoz 862 New Jerseyben világra jött gyerek egészségét követték nyomon 21 éves koráig.

Az 1,8 kilogrammnál kisebb súllyal született gyerekek 5 százalékánál diagnosztizáltak autizmust, miközben az átlagnépesség körében 1 százalékos az előfordulása. A kis születési súly és a motoros, valamint kognitív problémák felbukkanása közötti kapcsolatot már számos korábbi tanulmány igazolta.

A követéses vizsgálatban szereplő gyerekek 1984 szeptembere és 1987 júliusa között jöttek világra, születési súlyuk 0,5 és 2 kilogramm közé esett.

A gyerekek közül 623-at szűrtek autizmusra 16 éves korukban, közülük 117-nél – körülbelül hatoduknál – állapították meg a spektrumzavar jellegű állapot kockázatát. Utóbbiak közül hetvenet 21 éves korukban újra teszteltek. Az így kapott adatokból számították ki az autizmus 5 százalékos előfordulási arányát a csoportban.

Jó hír azonban a kismamáknak, hogy egy júniusban nyilvánosságra hozott amerikai kutatás szerint a magzatvédő vitaminok csökkentik az autizmus kialakulásának kockázatát.

MI AZ AZ AUTIZMUS?

Az autizmus összetett, idegi-fejlődési rendellenesség, amelyet általában a korai gyerekkorban diagnosztizálnak.

Az érintettek kommunikációjában, ezáltal kapcsolataikban adódnak zavarok, amelyek az egészen enyhe fokozattól a teljes kapcsolattartási képtelenségig terjedhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik