Tudomány

Amnéziát okoz a szex?

Nemrég egy 54 éves hölgy azt állította: emlékezetkiesése azután kezdődött, hogy szeretkezett a férjével.

A Georgetowni Egyetem sürgősségi osztályán történt eset nincs egyedül. 1964-ben egy férfi veszítette el a memóriáját orgazmus közben, majd így kiáltott fel: “Hol vagyok? Mi történt?”

A Journal of Emergency Medicine folyóirat szeptemberi számában megjelent egyik írás az átmeneti globális amnézia eseteit vizsgálja, beleértve ezekbe a szexuális aktus után bekövetkezőket.

Az átmeneti globális amnézia ijesztő jelenség, hiszen hátborzongató lehet átélni azt, amikor hirtelen egy pillanat alatt minden emlékünk eltűnik. és teljesen összezavarodunk. A probléma mégis néhány óra alatt elmúlik, és semmilyen mellékhatása nincs. Egy ritka állapot, amely százezer emberből 3-5 főt érint körülbelül évente.

Szerencsére sok a feljegyzett eset, mivel a legtöbben a stroke-tól vagy más neurológiai zavaroktól való félelem miatt azonnal a helyi ügyeletre rohannak.

Sebastian Ameriso argentin neurológus szerint valódi rejtély, mi okozhatja az átmeneti globális amnéziát. A kutató szerint a probléma valószínűleg mégsem az agyban, hanem a nyakban kezdődik. (Az amerikai nő esete is ezt bizonyítja, mivel sem a CT-vizsgálatok, sem az MRI semmilyen szokatlan elváltozást nem mutatott.)

2010-ben Ameriso és kollégái a nyakra fókuszáltak az átmeneti globális amnézia okait kutatva. 142 amnézián átesett páciens nyakát vizsgálták meg szonográffal, és arra jutottak, hogy az esetek 80 százalékában a nyaki vénák elégtelen működését mutatták ki.

A nyaki vénák közvetlenül a szívből szállítják a vért az agyba és vissza, ha a vérszállítás egyensúlya felborul, az oxigéndús vér helyett oxigénszegény áramolhat az agyba. Az oxigénszegény vér különösen a jó memóriáért felelős középső agyi régiókat érinti rosszul, és emiatt átmeneti emlékezetkiesés alakulhat ki.

Ha ez a zavar éppen egy szexuális aktus közben történik – mert megváltozik a vérkeringés tempója -, akkor valóban egy rövid, átmeneti amnézia kezdődhet, de csak akkor, ha valamilyen probléma adódik éppen a nyaki vénáknál.

De egy percig se gondoljuk, hogy a szeretkezés az első számú bűnös az emlékek átmeneti hirtelen eltűnéséért, bármilyen vérnyomást változtató megerőltető tevékenység kiválthat hasonló memóriazavart, csak éppen annyi kell, hogy felboruljon a véráramlás testünkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik