Tudomány

Óriáspolip, a triász kori pszichopata?

Az ichthyoszauruszok nagyobbra nőttek egy busznál, mégis áldozatul eshettek az ősi, óriás lábasfejűnek, amely csontjaikat hidegvérű gyilkos módjára "jelekbe" rendezte el.

Lenyűgöző leletet mutattak be október 10-én az amerikai Földtani Társulat 10. éves ülésén.

Mark McMenamin egy megkövesedett ichthyoszaurusz csontvázát be a nyilvánosságra, melyre Nevadában lelt a Berlin-Ichhyosaur State Parkban.

A világ egyik legnagyobb ichthyosaurusféléjének egyik példánya lehetett a triász kori Shonisaurus popularis fajhoz tartozó egyed, amelyet sikerült azonosítani a fosszília nyomán. Teste 15 méter hosszúra nyúlt meg, négy keskeny úszójával hajtotta magát, valószínűleg úgy úszhatott, mint egy delfin.

A bemutatott kövületben mégsem ez az érdekesség, hanem, hogy a hatalmas állat csigolyáit valami zavarba ejtő módon geometrikus mintákba rendezték halála után.

Mark McMenamin szerint nagyon furcsa az, hogy így temetődött el az állat. Csontjait minden bizonnyal “intelligens módon helyezték végső nyugalomra”.

A paleontológus a triász kori óriáspolipot gyanúsítja a tettel, szerinte a gigantikus lábasfejű direkt rakosgatta úgy a csigolyákat, hogy azok látszólag a szívókorongjait formázzák meg:

A hátborzongató dinoszauruszkori krimi több kérdést felvet. Például azt, hogy egyáltalán: elképzelhető-e az, hogy egy ekkora ragadozó élőlényre egy lábasfejű vadásszon?

A Seattle Aquariumban napjainkban bebizonyosodott, hogy a polipok megtámadják a többi húsevőt, akár a cápákat is, így feltételezhető, hogy az óriáspolip valóban támadhatott ichthyoszauruszokra annak idején.

De mégis hogyan ölhetett meg egy polip egy ichthyoszauruszt? McMenaminnak erre is van válasza: minden bizonnyal a nyaka köré csavarodott, és megfojtotta.

A triász kori bűneset megfejtésére még egy időre úgy tűnik várniuk kell az őslénytankutatóknak. Gigantikus polip fosszíliája ugyanis soha nem került elő a térségből. Kevés is az esély rá, mivel a lábasfejűek puhatestűként nem kövülnek meg.

A csőrük megtalálására lehet csak némi esély, de ha találnának is egy ilyen csőrdarabként még az sem bizonyítaná száz százalékosan McMenamin feltevéseit, hogy óriáspolipok képesek voltak hidegvérrel meggyilkolni az ichtyoszauruszokat, majd kirakóst játszottak a csigolyáikkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik