James Byron Dean 1931. február 8-án született az indianai Marionban. Hat éves volt, amikor szüleivel Kaliforniába költöztek, Dean már itt kezdte az iskolát. Apjához sosem állt túlságosan közel, édesanyja pedig – aki sokak szerint az egyetlen olyan ember volt, aki meg tudta érteni a bonyolult lelkületű fiút – három évvel a költözés után meghalt rákban.
Az alig kilenc éves Jamest apja ekkor visszaküldte a mélyen vallásos rokonokhoz Indianába, ő maga pedig kis idő múlva újranősült. Dean életrajzírói szerint a kvéker hátterű nagynéni óriási hatást gyakorolt a fiatal fiúra – azonban szinte senki sem hagyott akkora nyomot a gyerek életében, mint Fairmount városka plébánosa, James DeWeerd atya. Évtizedeknek kellett eltelnie a filmsztár halála után ahhoz, hogy először le merjék írni: Deannek éveken keresztül volt szexuális kapcsolata a pappal – de hogy ez zaklatás vagy beleegyezéses kapcsolat volt-e, a mai napig nem lehet biztosan tudni.
A középiskola után Dean visszatért Kaliforniába, és egy kisebb kitérő (egy szemeszternyi jogi előkészítő) után beiratkozott a UCLA dráma szakára – aminek köszönhetően sikerült végleg összevesznie az apjával. 1951 januárjában azonban otthagyta az egyetemet, és onnantól kezdve csakis a színészi karrierjére koncentrált.
A sikerek viszont kezdetben elkerülték. Első szerepét egy Coca Cola-reklámban kapta, és a szótlan (vagy alig megszólaló) statisztaszerepek közül egészen 1953-ig nem sikerült kitörnie. Ekkor figyelt fel rá Elia Kazan, aki éppen az “Édentől keletre” című Steinbeck-regény megfilmesítéséhez válogatott magának színészeket – és annak ellenére, hogy a fiatal és rapszodikus természetű Dean emberileg nem nagyon volt neki szimpatikus, felkérte Cal Trask szerepére.
Dean színészi teljesítménye már sokkal meggyőzőbbnek bizonyult, mint szeszélyes természete: a film hatalmas siker lett, és az 1955-ös Oscar-gálán négy jelölést is kapott – köztük egy posztumusz jelölést is a legjobb férfi főszereplő kategóriájában, hiszen a gála időpontjában Dean már halott volt. Az “Édentől keletre” azonban nem csak azért emelkedhetett az ikonikus mozik rangsorába, mert egyike volt annak a (mindössze) három filmnek, amikben a színész szerepelt, hanem azért is, mert Dean többször improvizált a vásznon. Abban a jelentben például, ahol Cal 5,000 dollárt akar az apjának ajándékozni, a férfi viszont visszautasítja a megalázott fiút, Deannek elvileg el kellett volna fordulnia az apát alakító Raymond Masseytől – ehelyett odafordult hozzá, és zokogva átölelte. Kazan a felvétel láttán úgy döntött, nem forgatja újra a jelenetet, mivel annyira tetszett neki Dean teljesen spontán, valamint Massey tökéletesen döbbent reakciója.
James Dean halála évében két filmet is forgatott – a “Haragban a világgal“-t (az ezért kapott gázsijából vette azt a Porschét, amiben halálos balesetet szenvedett), valamint a George Stevens által rendezett “Az óriást“. Ez utóbbi filmért jelölték másodjára Oscar-díjra 1956-ban – ezzel pedig a mai napig ő az egyetlen színész, akit posztumusz két különböző filmért is díjazni akart az Akadémia.
Az utóbbi forgatása közben, 1955. szeptember 30-án szenvedett halálos autóbalesetet. Egy fotóssal a mögötte lévő kocsiban, valamint szerelőjével az anyósülésen éppen egy autóversenyre utazott a kaliforniai Salinasba, amikor a 41-es és a 46-os út kereszteződésében összeütközött egy szabálytalanul elé vágó texasi diákkal. Szerelője, Rolf Wütherich szerint az utolsó szavai ezek voltak: “Meg fog állni a srác… észre fog venni minket!”
Wütherich a balesetben szilánkosra törte az állkapcsát, Dean pedig eltörte a nyakát, az állát, mindkét karját és lábát, valamint súlyos belső sérüléseket is szerzett. 17:59-kor szállították kórházba, ahol szinte azonnal halottnak nyilvánították. Viszonylag sokáig tartotta magát az a legenda, hogy Dean feje az ütközéstől beszorult a másik autó hűtőrácsai közé – és hogy a mögötte utazó fotósnak, Sanford Rothnak a birtokában vannak olyan fényképek, amik ezt ábrázolják. Ilyen fotók azonban sosem kerültek elő, Roth pedig végig tagadta, hogy megörökítette volna a pillanatot.
A balesetet okozó diák, Donald Turnupseed kisebb horzsolásokkal megúszta a karambolt, a rendőrségi kihallgatáson pedig azt vallotta, hogy nem látta Deanék autóját közeledni. Sosem volt hajlandó később nyilvánosan beszélni a történtekről.
A Dean mellett utazó Rolf Wütherich nem tudta túltenni magát barátja elvesztésén. A rajongók őt tartották felelősnek a színész haláláért, és évtizedeken keresztül bombázták fenyegető levelekkel. A sokk, a folyamatos zaklatás, valamint a balesetben szerzett fejsérülése miatt Wütherich élete végéig pszichiátriai kezelésre szorult. Több sikertelen öngyilkossági kísérlet után 1981-ben halt meg – autóbalesetben.
Ugyan csak három mozifilmet forgatott rövid élete során, James Dean mégis megkerülhetetlen hatással volt az amerikai filmiparra és popkultúrára. Ő teremtette meg az ’50-es, ’60-as évek lázadó tinédzserfiguráját, akit senki, még saját generációja sem képes megérteni. Felvállalt, ám egyesek által a mai napig vitatott biszexualitásával felháborította és felbátorította a mozik közönségét, akik általa a normák ellen való lázadás egy új minőségét ismerhették meg. Dean “gyorsan élt, fiatalon halt meg, és gyönyörű halott volt” – és ezt a mesterhármast akármennyire próbálták, senki sem tudta utána csinálni.
A 130-as számot viselő, ezüstszürke Porsche 550 Spyder köré font legenda lassan összetettebb lesz, mint maga a James Dean-jelenség. A színészről köztudomású volt, hogy él-hal a gyors autókért – a “Kis Korcs” becenévvel ellátott járgánytól azonban állítólag még a tapasztalt sofőrök is hátrahőköltek egy percre.
A fáma úgy tartja, hogy pont egy héttel a halálos baleset előtt Dean együtt ebédelt Alec Guiness-szel, utána pedig megmutatta neki az autót az étterem mögötti parkolóban. Guiness maga vallotta be, hogy a kocsi láttán a következő szavak hagyták el a száját: “Kérlek, sose ülj be ebbe az autóba! Ha megteszed, egy héten belül halott leszel!“
A Porsche története a baleset után még félelmetesebb kanyarokat vett: az autó maradványait felvásárolták, a használható alkatrészeket pedig más autókba szerelték – autókba, amik szinte kivétel nélkül “megölték”, vagy súlyosan “megsebesítették” sofőrjeiket.
A Porsche ripityára tört maradékát később kiállították – a roncs egyszer rászakadt egy nézőre, majd kigyulladt a garázs, ahol tárolták, illetve az is megesett, hogy a roncsot szállító teherautó letért az útról, a sofőr kirepült a volán mögül, és a rejtélyes módon elszabaduló Porsche agyonnyomta.
Az autónak 1960-ban nyoma veszett: a különös balesetek miatt a kiállítás szervezői úgy döntöttek, hogy kiveszik a repertoárból a Porschét. A roncsot akkor látták utoljára, amikor az azt szállító kamion elindult a kocsi tárolására kijelölt kaliforniai műhely felé – de sosem érkezett meg.
