Tudomány

Gyógyítja a demenciát a nevetés

A nevetés jó orvosság lehet az idősebb, szellemileg leépült páciensek számára, és az egészben a legjobb, hogy nincs káros mellékhatása.

Jean-Paul Bell ausztrál humorterapeuta kezdetben beteg gyerekekkel dolgozott bohócdoktorként, ma pedig az idősebbeket nevetteti meg Play-Up (Rajta!) elnevezésű programjával.

Bell volt a vezető terapeutája annak a tanulmánynak is, amelyet a humor hatásáról készítettek. Azt vizsgálták, miként hat a program a szellemileg leépült páciensek hangulatára, viselkedési zavaraira és közösségi kapcsolataira.

A SMILE – Nevetés – elnevezésű tanulmány három éven át tartott 36 gondozóház 400 lakójának részvételével. A programban játékok, tréfák, dalok szerepeltek.

A tanulmányt vezető Lee-Fay Low, az Új-Dél-Walesi Egyetem munkatársa szerint jelentősen javult a programba bevont páciensek állapota, zavarodottságuk mértéke például mintegy húsz százalékkal csökkent, ami megfelel annak, mintha antipszichotikumokkal kezelték volna őket.

Világszerte átlagosan a 65 év felettiek 6,5 százaléka, a 85 év felettieknek pedig 22 százaléka szenved demenciában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik