Tudomány

A Katrina porig rombolja New Orleanst (2005)

2005. augusztus 29. hétfő – Reggel 5:10-kor a Katrina hurrikán partot ér Louisiana államban. 200 km/h-s széllel érkezik, és több mint 1800 halálos áldozatot hagy maga mögött.

A Katrina még augusztus 23-án, a Bahamák térségében alakult ciklonná. Erőssége ekkor még elhanyagolható volt, 1-es kategóriájú hurrikánként vonult végig Florida partvidékén, majd augusztus 25-én elérte a Mexikói-öblöt – ekkor már a legmagasabb, 5-ös kategóriába sorolták.

Az öböl térségét maga mögött hagyva némileg vesztett az erejéből, Louisiana tengerszint közelében, vagy az alatt fekvő térségein azonban már ez sem segíthetett: a vihar miatt megemelkedő vízszint nyomása miatt a gátak több helyen megrongálódtak majd átszakadtak, elárasztva az evakuálás ellenére is lakott területeket.

Noha a Katrina az USA több dél-keleti államában is komoly károkat okozott, a New Orleansra mért csapás ereje fölött az egész világ szótlan maradt egy percre: a város mintegy 85%-a víz alá került, és az áradás szintje még hetekkel a vihar elvonulása után sem akart csökkenni. Annak ellenére, hogy a lakosokat már augusztus 27-én felszólították New Orleans elhagyására, számos banda a városban maradt – a rendőrségnek és a Nemzeti Gárdának tehát pont a legkritikusabb időben kellett megosztaniuk az erőiket, és a túlélők felkutatása helyett a fosztogatások megakadályozására is gondot kellett fordítaniuk.

Az evakuálás az utolsó percig folyt, Ray Nagin polgármester pedig elrendelte, hogy azok a lakosok, akik nem tudnak a vihar elől ideiglenesen más helyre költözni, végső megoldásként gyűljenek össze a New Orleans-i Superdome-ban, ahová (elvileg) annyi vizet és élelmiszert szállítanak majd, amennyi elegendő lesz 15,000 ember 3 napnyi ellátására. A szállítmányok azonban napokig nem érkeztek meg, a Vöröskereszt embereit a helyi hatóságot feltartották, a város öregebb és legszegényebb lakosai pedig a fosztogatásoktól tartva inkább mégis otthonaikban maradtak. Tetézte a problémát, hogy a helyi, állami és szövetségi illetékesek egymással szembe kommunikáltak, és amikor már a Superdome-ot is ki kellett volna üríteni, senki sem tudta, hogy kinek az utasításait hajtsa végre.

Szeptember 1-én George W. Bush elnök a ’Good Morning America’ stúdiójában arról beszélt, megérti a hurrikán túlélőinek frusztrációját, de higgyék el, a segítség már úton van. Bush azt is bevallotta, mennyire megrendítette a látvány, ami az Air Force One-ról kinézve fogadta, amikor átrepültek az érintett területek fölött – mindemellett igyekezett biztosítani az amerikai népet, hogy optimistán tekint a jövőbe, és biztos abban, hogy New Orleans talpra fog állni.

A Katrina azonban optimizmust nem, csak pusztítást, járványt és fejetlenséget hagyott maga után. A fosztogatások hónapokig folytatódtak, nem egyszer rendőri jelenlét (részvétel) mellett. A jelentések szerint a város fölé berepülő helikopterekre gyakran rálőttek – ellenállás, hecc vagy éppen az egyre fokozódó tömeghisztéria miatt. A lakosok később arról számoltak be, hogy a helyi rendőrök nem voltak hajlandók segítséget nyújtani nekik – mondván, itt már minden ember csak magára számíthat. Szeptember elején viszonylag nagy sajtónyilvánosságot kapott egy eset, amikor a New Orleanshoz közeli Gretnából egy csapatnyi dehidratált és sebesült túlélő gyalog próbált volna kijutni a vihar által érintett területről – a Crescent City Connection-hídon azonban rendőrök állták útjukat, fegyvert fogtak rájuk, és visszafordították őket.

A túlélők mentése és ellátása nagyon lassan indult csak be, köszönhetően egyrészt a már említett kommunikációs fejetlenségnek, a környező utak és vasutak borzasztó állapotának, illetve a magas vízállásnak, ami miatt bizonyos helyek egyszerűen elérhetetlenné váltak. Az elárasztott területeken tomboltak a járványok, még a kolera is megjelent.

A hurrikán számokban

A Katrina csak New Orleansban több mint 1800 emberéletet követelt, a csatorna- és gátrendszer összeomlása után a város 85%-a víz alá került, amelynek szintje helyenként elérte a 4,5 métert.

A vihar a Louisianába való belépéskor 200 km/h sebességgel tombolt, a mérések szerint azonban a szél időnként 280 km/h-ig is felerősödött. A hurrikán hatására Louisiana, Mississippi és Alabama állam számos pontján, több mint 1,3 millió otthonban szűnt meg az áramszolgáltatás. A Katrina okozta pusztítás miatt a térségben mintegy 70,000 munkahely szűnt meg, legnagyobb részük a lélekszám-érzékeny szolgáltató szektorban.

A kárbecslés után a szakértők kijelentették, a Katrina volt az Egyesült Államok történetének legdrágább hurrikánja: több, mint 81 milliárd dollárnyi kárt okozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik