Ez az első eset, amikor úgy találták a Naprendszerünkben, egy hold hatást gyakorol anyabolygójára.
Az Enceladusról a Cassini szonda 2005-ben mutatta ki először, hogy jégvulkanizmus figyelhető meg felszínén, és a holdból gőz tör föl.
Már a Voyager szondák megérkezése után az 1980-as években felvetődött azaz ötlet, hogy Enceladus és a Szaturnusz legkülső E gyűrűje között kapcsolat feltételezhető, hogy a bolygóról “elszökő” anyagok pótolják az E gyűrű alkotóelemeit.
A legújabb vizsgálatok alapján holdból 250 kilogrammnyi vízgőz távozik másodpercenként, ennek az 5 százaléka a Szaturnuszt éri el, amely körül úgynevezett vízgyűrűt alkot.
Az Enceladus gőzkiáramlásairól az Astronomy and Astrophysics folyóiratban jelent meg tanulmány.
Az Enceladus a Szaturnusz bolygó hatodik legnagyobb holdja a bolygó legkülső gyűrűjében.
A hold mindössze 500 kilométer átmérőjű – a Föld Holdjának 1/7 része, elférne az Egyesül Királyság területén – és csaknem 100%-ban visszaveri a rávetődő napfényt.
Régóta ismert, hogy felületét vízjég borítja, de ezen kívül nagyon keveset tudtunk róla, mielőtt az 1980-as évek elején elhaladt mellette a két Voyager űrszonda.
A 2004-ben Szaturnusz körüli pályára állt Cassini-Huygens űrszonda további kérdésekre adott választ, illetve újabbakat vetett fel.
2005-ben többször is az Enceladus közelében repült el. Többek közt felszálló vízpárát azonosított a hold déli-sarki régiójában.
Ez a felfedezés, valamint az, hogy felszálló hőt is sikerült detektálni és hogy a déli-sarki régióban nagyon kevés a becsapódási kráter, mind arra utal, hogy az Enceladus geológiailag ma is aktív.
