Tudomány

Gyíkokkal rokon a teknős

Pontott tettek az őslénykutatók több évtizedes vitájára. A teknősök a gyíkokkal, nem pedig a krokodilokkal és a madarakkal állnak közeli rokonságban.

A Maine állambeli Bar Harborbanműködő Mount Desert Island Biológiai Laboratórium két kutatója a Dartmouth College, valamint a Harvard és a Yale Egyetem szakembereivel együttműködve dolgozott ki egy új technológiát.

A módszer a nemrég felfedezett mikro RNS-ek vizsgálatával képes azonosítani az egyes állatfajok családfáját.

A szakemberek által vizsgált genetikai anyag, a DNS nagy része az összes organizmus számára alapvető fontosságú fehérjékhez, nagy molekulák építéséhez szükséges kódokat tartalmazza.

A mikro RNS-ek ennél jóval kisebb molekulák, amelyek képesek “ki-, illetve bekapcsolni” a géneket és ezzel szabályozni a fehérjetermelést. A rokonságban álló állatfajok esetében pedig rendkívül hasonlítanak egymásra és ezért fontos szerepet játszanak az azonosításban.

“A különböző mikro RNS-ek meglehetősen gyorsan fejlődnek ki az egyes állatfajoknál az idők folyamán és ha egyszer kialakulnak, akkor többé gyakorlatilag nem lehet megváltoztatni őket” – hangsúlyozta Kevin Peterson, az MDIBL és a Dartmouth College paleobiológusa. “Egy olyan fajta molekuláris térképet alkotnak, amelynek segítségével nyomon követhető egy faj fejlődéstörténete” .

Összesen 77 új mikro RNS családot azonosítottak, és ezek közül négy az ékszerteknősöknél – Chrysemys picta – is kimutatható. Tehát minden bizonyítékuk meg van ahhoz, hogy kijelentsék: a teknősök nem a krokodilokkal, hanem a gyíkokkal állnak rokonságban.

Bár a teknősökön kívül kevés teremtménynek sikerült ilyen sokáig eltitkolnia pontos családfáját, a kutatócsoport azt tervezi, hogy más állatoknál is kipróbálja a mikro RNS vizsgálatot, hogy így határozza meg azok pontos származását és “rokonsági kapcsolatait”.

Ezen kívül egy internet alapú platform kifejlesztésén is dolgoznak, hogy a világ különböző tájain tevékenykedő kollégáikkal is megoszthassák a szoftvert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik