Tudomány

Sugárzó hús Japánban

A fukusimai sugárzás már a japán húsipart is elérte - egyelőre nem tudni, hogy mennyi fogyott a céziumos marhahúsból.

A japán hatóságok céziumizotóppal szennyezett marhahúst találtak a tokiói piacokon. A hivatalos jelentésben az áll, a sugárzó hús hat olyan szarvasmarhától származik, amiket feltehetően céziumos takarmánnyal etettek. Azonban nem ez volt az első radioaktív hússzállítmány, ugyanis ugyanerről, a fukusimai reaktortól mintegy 30 kilométernyire található farmról egyszer már kikerült tizenegy céziummal fertőzött szarvasmarha –- szintén a tokiói húspiacra.

A japán hatóságok azzal próbálják megnyugtatni a vásárlókat, hogy a céziumos marhahús mértékkel, kis adagokban és csak alkalomszerűen fogyasztva nem ártalmas az egészségre – noha arról is beszámoltak, hogy a hat szóban forgó szarvasmarha egyikénél a saját maguk által megszabott egészségügyi határérték hétszeresét, mintegy 3400 Becquerelnyi sugárzást mértek.

A Fukusima Prefektúrából származó húsokat a japán hatóságok eddig csak mértékkel ellenőrizték – az élő állatok esetében csak a bőrükre tapadt sugárzó izotópok mennyiségét mérték, a farmereknek pedig önkéntes alapon kellett beszámolniuk arról, hogy milyen (azaz sugárzó vagy nem sugárzó) takarmánnyal etetik állataikat.

A céziumos marhahús okán a hatóságok bejelentették, ezentúl fokozottabban és szervezettebb körülmények között vizsgálják majd a piacokra beérkező termékeket és azok előállítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik