Tudomány

Hatásos a placebo a megfázás ellen

Kapszula(1024x768).png (kapszula, placebo, )
Kapszula(1024x768).png (kapszula, placebo, )

Gyorsan javulnak meghűlésükből azok, akik hisznek az alkalmazott gyógymódban, még akkor is, ha nem a valódi szert kapják, hanem placebót.

Az Annals of Family Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmányból az derült ki, hogy a megfázásból való felépülés időtartama lerövidülhet, akár C-vitamint szed valaki, akár a tyúkhúsleves gyógyító erejében hisz. Ezeknek a megállapításoknak pedig – így a szakemberek – a kezelőorvosok által hozott döntéseket is befolyásolniuk kellene.

A placebóhatás arra a jelenségre utal, amikor a klinikai próbáknál a hatás nélküli, álkezeléstől – például cukorpirulától vagy sóoldattól – is javulnak a résztvevők. A jelenséget számos állapotnál, így a krónikus fájdalom, a depresszió, a gyulladásos betegségek, sőt a rák esetében is megfigyelték.

A vizsgálatba 719, a meghűlése elején lévő embert vontak be, akiket négy csoportba osztottak. Az egyik csoportban gyógynövényt, Echinaceát (kasvirágkivonatot) kaptak, és így is tudták. A második és a harmadik csoportban vagy a gyógynövényt kapták, vagy placebót, ám az önkéntesek nem tudták, melyiket. A negyedik csoport semmit nem kapott, ők szolgáltak kontrollként. A gyógyulás minden esetben átlagosan körülbelül egy hétig tartott, a tünetek súlyosságában sem volt értékelhető különbség a csoportok között.

Ezt követően a kutatók arra a 120 emberre fókuszáltak, akik a felmérés kezdete előtt magas pontszámot adtak az Echinacea (általuk vélt) hatékonyságának. Ezek az emberek akár a gyógynövényt kapták, akár placebót, gyorsabban javultak, mint azok, akik semmiféle szert nem vettek be. Közülük a hatóanyag nélküli pirulát szedő emberek 2,5 nappal rövidebb idő alatt felépültek, mint a pirula nélkül hagyott “hívők”, míg a tudatosan Echinaceát szedők 1,5 nappal korábban voltak gyógyultak.

Tudni kell, hogy ez hatalmas különbségnek számít, hiszen egyetlen kezelés sem csökkentette még ennyire a meghűlés időtartamát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik