Tudomány

Aprónak számít a galaxisunk

Galaxisok-merete(1024x768).png (galaxis, méret, )
Galaxisok-merete(1024x768).png (galaxis, méret, )

A mellékelt ábrán a Tejútrendszer a bal oldalon éppen látható kis pötty.

Azt eddig is tudtuk, hogy az univerzum emberi ésszel felfoghatatlanul hatalmas, úgyhogy lépjünk vissza pár lépcsőfokot, hátha azt már be tudjuk fogadni. Nézzük a galaxisokat, kezdjük rögtön a miénkkel.

A Tejút a maga 400 milliárd csillagával (ebből egy a mi Napunk, ugye) elég nagynak tűnhet első blikkre, azonban elég csak összevetni legközelebbi szomszédjával, az Androméda galaxissal, ami rögtön kétszer akkora – durván 200,000 fényév széles, és mondhatni egy köpésre van csak tőlünk.

Az Androméda is eltörpül azonban a Szűz konstellációban található IC 1011 névre keresztelt galaxis mellett, ami a maga hatmillió fényéves átmérőjével nagyjából 60-szor nagyobb, mint a Tejút – ezzel pedig a legnagyobb galaxis, amit valaha felfedeztünk.

Csak az érzékeltetés kedvéért jegyezzük meg, hogy becslések szerint az IC 1011-ben durván 100 billió (ezer milliárd) csillag található – nagyjából ennyi sejt építi fel az emberi testet is. A kutatók úgy gondolják, a galaxis középpontjában egy hatalmas fekete lyuk található, és a legutóbbi mérések szerint a középső rétege többféle, a szén alapú életformákra veszélyes sugárzást bocsát ki magából.

Azaz hatalmas, feltehetően kietlen, és olyan messze van tőlünk, hogy a fénye 349,5 millió év alatt ér el a Földre. Aki ezek után sem érzi magát reménytelenül aprónak, annak videós prezentációval is készültünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik