Az eszközhasználatot, amelyet egykor kizárólag emberi vívmánynak tartottak, az elmúlt évtizedekben széles körűen dokumentálták az állatvilágban.
A csuklyásmajmok például kalapácsként használnak köveket magvak, gyümölcsök vagy diófélék feltöréséhez, az új-kaledóniai varjak pedig gallyak segítségével húznak ki rovarokat egy üreges fából.
Az eszközhasználó halakra azonban kevés példa akad, különösen a természetben. A lövőhalak vízsugárral ejtik el szárazföldi zsákmányukat, azonban vita tárgya, hogy ez eszközhasználatnak minősül-e.
Akadt néhány jelentés olyan halakról, amelyek meszes vázú élőlényeket – kagylót, tengeri sünt – ütögettek sziklához vagy korallhoz, de fényképes bizonyíték nélkül – közölte Culum Brown, a sydneyi Macquarie Egyetem viselkedésökológusa a Science magazin hírportálja szerint. A kutató a jelen esetet leíró, a Coral Reefs című szaklapban megjelenő tanulmány egyik szerzője.
A mobiltelefonnal lefényképezett ajakoshal – Choerodon schoenleinii – a tudós megítélése szerint szemmel láthatóan pontos ütéseket mért a kagylóval a sziklára, amely alatt kagylóhéjtörmelék tanúskodott arról, hogy a hal nem első alkalommal végezte ezt a tevékenységet.
Elisabetta Visalberghi, a római Kognitív Tudomány- és Technológiai Intézet primatológusa kissé szkeptikusan viszonyul a felfedezéshez.
Szerinte az eszközhasználat definíciója alapján az állatnak fognia és használnia kell az eszközt, mondjuk egy követ. A most dokumentált jelenségre inkább az elő-eszközhasználat kifejezés illik, mivel a kagyló kinyitását szolgáló eszköz mozdulatlan.
Brown azonban azzal érvel, hogy egy haltól nem lehet elvárni a főemlősökkel vagy madarakkal szemben támasztott követelmények teljesítését. A halaknak egyrészt csak a szájuk áll rendelkezésükre, ha valamit meg akarnak fogni, másrészt a víz más fizikai határokat szab, mint a levegő. Egy kalapácsot például nem lehet hatékonyan meglendíteni a víz alatt.
