A Stegoceras validum a “vastagfejű gyíkok” – Pachycephalosauria – neméhez tartozó dinoszaurusz volt. A mai kecskénél alig nagyobb állat 72 millió évvel ezelőtt élt Észak-Amerika területén, és levelekkel, gyümölcsökkel táplálkozott.
Az Albertai Egyetem gyűjteményében őrzött fosszília “boltozatos” koponyája felkeltette Eric Snivelynek, az Ohiói Egyetem kutatójának, valamint Jessica Theodornak, a Calgaryi Egyetem docensének az érdeklődését.
Régóta tudományos viták tárgyát képezi ugyanis, hogy Stegoceras validum “kidudorodó” koponyájával csupán a nőstények érdeklődését volt-e hivatott felkelteni – miként a pávakakasok színpompás faroktollazata -, vagy a hímek fejjel mentek egymásnak párválasztási párviadalaik alatt.
A kutatók CT-vizsgálatnak vetették alá a dinoszaurusz koponyáját – ahogy több jelenkori “öklelő” állatét is, például pézsmatulokét -, és ütközéseket szimuláló szoftvert is alkalmaztak. Mint a komputeres tomográfia kimutatta, a Stegoceras validum csontszerkezete különösen hatékony volt az ütés energiájának elnyelésére, hatékonyabb, mint bármely ma élő állaté.
A CT tanúsága szerint mind a Stegoceras validum, mind a mai “öklelők” erőteljes nyaki izomzattal rendelkeztek. Ami a koponya csontszerkezetét illeti, a külső tömör réteg alatt az ütésenergia elnyelésére szolgáló szivacsos “csontalátét” rejtőzött, a dinoszaurusz esetében pedig az agyat még egy belső kemény, sűrű csontréteg is védte, mintha csak egy bukósisakot viselt volna a fején.
A Stegoceras validum a mai állatok közül leginkább a szubszaharai övezetben élő kistestű bóbitás antilop, a duiker koponyájával mutatott hasonlatosságot.
Számítógépes szimuláció segítségével a kutatók modellezték virtuális “öklelések” során az állatok koponyájára ható erőt, majd kiszámították, hogy mekkora ütést voltak képesek károsodás nélkül kibírni.
Bár a Stegoceras validum csontszerkezete más, mégid könnyűszerrel kibírná azokat az ütéseket, amelyek a ma élő öklelő állatokat érik.
