Tudomány

Épp, hogy észrevettünk egy földsúroló kisbolygót

A Föld közelében fog elszáguldani hétfőn egy aszteroida, amelyet érkezése előtt mindössze öt nappal fedeztek fel.

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) közlése szerint az aszteroida közép-európai idő szerint 15 óra 26 perckor ér a legközelebb, mindössze tizenkétezer kilométerre bolygónkhoz. A 2011 MD katalógusjelű kisbolygót szerdán vették észre a csillagászok, öt nappal megérkezése előtt.

A NASA közlése szerint a 9-30 méter átmérőjű kisbolygó nem jelent veszélyt. A hivatal szakemberei szerint teljesen kizár, hogy aszteroida becsapódjon a Földbe. Ha mégis a légkörbe kerülne, akkor sem érné el földfelszínt.

És bár a 2011 MD katalógusjelű kisbolygó igen közel kerül a Földhöz, új rekordot mégsem sikerül felállítani. A csúcstartó a 2011 CO1 katalógusjelű aszteroida, amely ez év február 4-én mindössze 5471 kilométerre közelítette meg bolygónkat.

A 2011 MD, mielőtt a legkisebb távolságra közelítené meg a Földet, néhány órán át akár nem túl nagy amatőrtávcsövek segítségével is megfigyelhető lesz. Az aszteroida megfigyelése ennek ellenére nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen 250-szer halványabb, mint a legkevésbé fényes csillag.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik