Tudomány

Beköszöntött a csillagászati nyár

24.hu
24.hu

2011. 06. 22. 08:01

A nyári napforduló kedd este 19 óra 16 perckor volt, ekkor kezdődött a csillagászati nyár az északi féltekén.

Korábban a témában:

A napforduló – latinul solstitium – csillagászati kifejezés, amellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezik ki. Nyári napforduló idején a Nap a Ráktérítő, míg téli napforduló alkalmával a Baktérítő fölött delel. A nyári napfordulókor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, s ekkor a nappal a leghosszabb, az éjszaka pedig a legrövidebb.

A napfordulók idején a Nap “irányt vált. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, vagyis kedd este 19:17 perckor központi csillagunk “hátra arcot” vezényelt önmagának, megfordult, hogy megkezdje féléves vándorlását déli irányba.

Az Északi-sarkon a Nap állandó magasságon, 23 fokon kering, míg az Északi-sarkkörön a Nap középpontja éppen az északi horizonton tartózkodik, anélkül, hogy lenyugodna.

Bár a nyári napfordulókor áll a Nap a legmagasabban, az igazi meleg csak július második felében köszönt be, ugyanis júniusban az óceánok vize az északi féltekén még mindig elég hideg.

Nyáron az elliptikus pályán keringő Föld a legtávolabb van a Naptól, míg a téli hónapokban a legközelebb, s a különbség körülbelül 5 millió kilométer.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.