Élet-Stílus

Június 21-én rövid lesz az este

Ma este lesz az év legrövidebb éjszakája.

A nyári napforduló nálunk, az északi féltekén minden évben június 21-ére esik, ilyenkor hajlik el a Föld forgástengelye a legkisebb szögben a Naptól. A déli féltekén ez december 21-ére, néha 22-ére esik. Az északi féltekén ilyenkor van az év leghosszabb nappala, ezzel együtt pedig a legrövidebb éjjele, amit a legtöbb országban mindenki együtt ünnepel a szabadban.

Magyarországon a nyári napforduló a népszokások szerint fontos ünnep volt, a kereszténység felvétele óta azonban Szent Iván napján ünneplik meg, június 24-én. Ilyenkor a legtöbb országban óriási máglyákat raknak, az emberek azt táncolják, ugrálják körbe. A hiedelem szerint ezeknek a tüzeknek varázserejük van: megtisztítanak és megvédenek a boszorkányoktól és a betegségektől. Sok helyütt, így Magyarországon is, a tűz után maradt izzó parazsat és a kihűlt hamut szétszórják a földön, hogy ezzel megóvják a termést.

Egyes helyeken a tűzgyújtáskor viselt koszorút feltűnő helyen a házra akasztották, hogy így védjék meg attól, hogy leégjen. A Szent Iván-napi tűz emellett a hagyomány szerint védett a jégesőtől, a dögvésztől, a gonosztól, ráadásul bő termést biztosított.

De nemcsak a tűznek, hanem a víznek is fontos szerep jut a nyári napforduló idején: Olaszországban például nagy fürdéseket rendeznek, hogy ezzel tisztítsák meg magukat az emberek. Csakúgy, mint Mexikóban, ahol fürdés helyett vízzel öntik le magukat az emberek. A víz természetfeletti erejét nálunk is ismerték a régiek: Szent Iván napján szokás volt a hajnali harmatot összegyűjteni, vagy a harmatos fűben meghempergőzni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik