Tudomány

Gránátokkal dobálózott Feketeszakáll

A régészek szerint a legendás kalóz gránátjai és ágyútöltényei az ókor és reneszánsz elfeledett haditechnikáját idézték fel.

Az Észak-Karolinai Kulturális Kutatóközpont régészei Feketeszakáll Queen Anne’s Revenge – Anna királynő bosszúja – nevű hajójának feltárása közben ha tenger mélyén három olyan halmot találtak, mely ólomgolyót, szögeket és üvegeket tartalmazott. A régészek szerint ezek a maradványok a kalózok harcászati szokásairól árulkodnak. A szúrós anyagokat egy vászonzsákokba csomagolhatták, és ágyúkból lőhették ki.

A XVII.-XVIII századi tengeri haramiák lánccal és vasrúddal összekötött ágyúgolyókat is bevetettek, melyekkel felhasították az ellenség hajójának vitorláit és kötélzetét.

A kalózgránát pedig a következőképpen készült: Feketeszakáll és harcosai szögeket, üvegdarabokat és ólmot kevertek össze lőporral, az így kapott kezdetleges gránátbélést kanócokkal ellátott üvegekbe zárták. A gránátokat csak akkor dobálták át a másik hajóra, ha az már elég közel járt. Vasszegekkel és egyéb éles tárgyakat az ókorban vetettek be, de már a reneszánsz korban Leonardo da Vinci elmés haditechnikai vázlatain is feltűntek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik