Tudomány

Teljes holdfogyatkozás látható ma éjjel

Az évtized egyik leghosszabb teljes holdfogyatkozásának tanúi lehetünk, ha éjjel fél tíz körül az égre nézünk.

A holdfogyatkozás egy olyan csillagászat esemény, melynél a Hold részben vagy egészben a Föld árnyékába vetül. A holdfogyatkozás a napfogyatkozásokkal ellentétben mindenhonnan látszik, ahol a Hold árnyékba került része látható.

Égi kísérőnk pedig csak a fényképezőgépek és kamerák elől tűnik ael z árnyék hatására az égről, egy szürke árnyék mögött kivehető a külalakja. A teljes holdfogyatkozás időszaka alatt a Hold narancsvörösre színeződik, a földi légkörön szóródó fény derengése miatt.

A NASA animációja a június 15-i holdfogyatkozásról:

Az idei fogyatkozás különlegessége, hogy égi kísérőnk az átlagosnál nagyobbnak látszik majd. A fogyatkozás centrális lesz, azaz a holdkorong keresztezi a földárnyék tengelyét is.

Az esemény technikailag 19 óra 25 perckor kezdődik, azonban ekkor még csak a Föld félárnyék érinti a Hold keleti peremét. Ebből nem láthatunk semmit, hacsak nem Bulgáriában vagy Törökországban nyaralunk. A Hold szélére szürkésbarna félhomály kezd telepedni, s 20 óra 23 perckor a Hold végre beér a Föld árnyéka alá, amikor is lassan úgy tűnik, mintha egy sötét korong elnyelné a Holdat.

Égi kísérőnk a Kígyótartó csillagkép déli részén fog tartózkodni. Körülbelül egy óra alatt kebelezi be azt, majd kezdetét veszi a Hold lassú színváltozása. Legsötétebbnek és legvörösebbnek 22 óra 12 perckor láthatjuk. 23 órakor előbukkan a megvilágított Hold-felszín, a jelenség a végéhez közelít. Az árnyék elvonulására éjfélkor számíthatunk.

Megfigyelése semmilyen veszélyt nem jelent a szemünkre. Távcsővel még szebb látvány, mint szabad szemmel. Próbálkozni lehet fényképezéssel, ha erre alkalmas a fényképezőgépünk.

A június 15-i fogyatkozás a 130-as fogyatkozási család, az úgynevezett Szárosz 34. tagja. A sorozat éppen fénykorát éli. A sorozat leghosszabb fogyatkozására egy Szárosz-ciklussal később, 2029. június 26-án kerül sor, egy 102 perc hosszú totalitással – sajnos ennek csak az elejét fogjuk látni, mivel a teljesen elfogyott Hold a totalitás közepén lenyugszik. Holdfogyatkozást legközelebb idén december 10-én élhetünk át újra.

Fogyatkozásnézésre az ország több pontján, Budapesten a Polaris Csillagvizsgálóban és a Csepeli Daru-domb lábánál található észlelőréten várják a csillagászok az érdeklődőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik