Óriási mágneses “buborékok” lehetnek a Naprendszer peremén – állítják a Voyager-űrszondák mérési adatai alapján amerikai kutatók, akik tanulmányukat az Astrophysical Journal legújabb számában tették közzé.
Az 1977-ben indított Voyager-1 jelenleg 17,7 milliárd kilométerre van a Földtől, míg “ikertestvére”, a Voyager-2 14,5 milliárd kilométerre. Olyan területen haladnak, ahol a Tejútrendszer más részéből érkező töltött részecskék már hatással vannak a Nap mágneses terére.
Évtizedeken keresztül a kutatók úgy vélték, hogy a Nap mágneses terének peremvidéke “simaszélű” ívben görbül, s viszonylag egységes szerkezetű. Az űrszondák viszont a töltött részecskefolyamban hirtelen bekövetkező változásokat észleltek.
“Ami a legmegdöbbentőbb volt, a hirtelen fellépő különbségek a Voyager-1 és a Voyager-2 észlelései között, és meg kellett magyarázni, hogy ez miként lehetséges” – hangsúlyozta James Drake, a Marylandi Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője, aki szerint a legjobb magyarázat a komputeres modell szerint, hogy az űrszondák a mágneses buborékok “háborgó” tengerén navigálnak.
Ezek a buborékok részecskecsapdaként viselkednek, a Voyagerek műszerei pedig a töltött részecskék megnövekedett mennyiségét jelzik, amikor az űrszondák e képződményekben haladnak, és a mért értékek csökkennek, amikor elhagyják a buborékokat.
A buborékok a mágneses mezőnek a Nap forgása miatt bekövetkező átrendeződése miatt képződnek. Átmérőjük eléri a 160 millió kilométert. Ezekből az óriásképződményekből rengeteg van.
“Az egész szinte hemzseg a buborékoktól, olyan, mint a pezsgőfürdő” – fogalmazott James Drake, hozzátéve, hogyha a Voyagereknek lennének utasai, az űrhajósok semmit sem látnának ezekből a buborékokból, mivel a gáz a térségben túl diffúz.
Mindeddig a csillagászok úgy vélték, hogy a sima “mágneses hüvely” meglehetősen szilárd pajzsként működik a Naprendszer körül, távol tartva a gyors részecskéket, az úgynevezett galaktikus kozmikus sugarak jelentős részét, ehelyett kiderült, hogy porózus szerkezetről van szó.
A tudósok most arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a buborékok egyfajta membránként működnek, beengedve a részecskék egy részét a Naprendszer belső részébe. Az viszont nem teljesen világos, hogy ezek a membránok hogyan működnek, és mit eresztenek át.
