A berlini Természettudományi Múzeumban 150 éve tartott borostyán már annyira besötétedett, hogy a pókot csak modern komputertomográfiás módszerekkel lehetett felismerni. Az idő múlásával a borostyándarabok oxidálódnak, színük elsötétül, felületükön repedések alakulnak ki, ami nehezíti a zárványok vizsgálatát.
Berendt borostyángyűjteményében található a legrégebbi ismert vadászpók zárvány. A lelet azért rendkívüli, mert ezek a pókok erős, gyors mozgású állatok, így általában nem esnek gyanta fogságába.
A modern technológiának köszönhető, kiváló minőségű háromdimenziós felvételek a megkövült pók legapróbb részleteibe is betekintést engedtek a kutatóknak: jellegzetességei a ma élő rokonaiéval hajszálra megegyeztek.
A pókszakértők megállapították, hogy az állat a vadászpókok családján belül is az Eusparassus nemzetségbe tartozott, amelynek tagjai ma a trópusokon, Európa déli részén, valamint Közép-Ázsiában élnek, míg 49 millió éve Észak-Európában voltak honosak.
A paleontológiában még ma sem rutinszerűen alkalmazott komputertomográfia rendkívül nagy felbontású, forgatható háromdimenziós modelleket hozott létre az egykor élt pók kinézetéről, annak ellenére, hogy az állat szokványos optikai módszerekkel alig látszott.
Eddig több mint ezer megkövült pókfajt írtak le, közülük számos zárvány, tehát borostyánban maradt fenn.
Az elsők közül néhányat Georg Karl Berendt (1790-1850) fedezett fel 49 millió éves balti borostyánban. A tudós 170 éve egyszerű mikroszkópos módszerekkel vizsgálta a kövületeket. Gyűjteményét a berlini múzeum őrzi.
AJÁNLOTT LINKEK:
Videó az őspókról (Spiegel)
A pókról szóló tanulmány kivonata (Naturwissenschaften)
