A II. világháború egyik vesztes állama Magyarország volt. Nem elég, hogy mindezzel nehéz volt szembenézni (sokaknak máig nem sikerült), több fórumon is megkaptuk a magunkét, nevezetesen a következő évek kötelezettségeinek listáját.
Először az 1945. január 20-i fegyverszüneti megállapodásban fektették le, hogy hazánknak 200 millió dollár jóvátételt kell fizetnie a Szovjetuniónak, 100 milliót pedig Jugoszláviának és Csehszlovákiának. (Ezt az 1947-es párizsi békeszerződésbe is belefogalmazták, pontosítva, hiszen itt nyolcéves időtartamról beszéltek már.)
A jugoszláv-magyar jóvátételi egyezményt 1946. május 11-én írta alá dr. Erős János, a Jóvátételi Hivatal elnöke és O. M. Cicmil. Ez hat év alatt 70 millió dollár értékű magyar szállítmányozást írt elő. Hazánk vasúti, hajó- és nehézipari árukat vitt déli szomszédunkba.
Érdekesség, hogy Jugoszlávia szellemi jóvátételt is elfogadott, Eszéken textilgyárat építettünk, Magyarországon mérnököket képeztünk. 1947-ig huszonhatmillió dollárt fizettünk ki, utána nincsenek pontos adatok a részletekről.
A II. világháború zárt kapuk mögött című, másfél órás dokumentumfilm a II. világháborúról (BBC – magyar nyelven):
Ugyanis nem volt zökkenőmentes a kivitelezés: már 1948-ban csökkentést kértünk, de ebbe nem ment bele Jugoszlávia, sőt elkobozták áruinkat. Hazánk fel is bontotta a december 23-án kötött kereskedelmi és áruforgalmi megállapodást. A jugoszlávok Nagy-Britanniához fordultak, később az USA is hajlandó lett volna foglalkozni a magyarok szerződésszegésével (ha volt egyáltalán), de a szovjetek nem találtak elegendő okot a felelősségrevonásra.
A nyugat nem akart szembeszállni Tito Jugoszláviájával, a Szovjetunió ráadásul 1948. június 27-én nemkívánatosnak titulálta az „imperialisták láncos kutyája”, Josip Tito nacionalista politikáját. A barátsági szerződést a Szovjetunió 1949 szeptemberében bontja fel Jugoszláviával. Innentől kezdve hazánk is ritkábban lépett velük kapcsolatba.
Még 1946-ban a két ország kölcsönös és önkéntes lakosságcserében állapodott meg. A tervezet szerint, aki átlépi a határt (ez maximum 40 ezer fő lehetett volna mindkét oldalon), elveszíti addigi és elnyeri jövőbeni állampolgárságát. Az egyezmény végül nem lépett életbe.
1949 és 1953 között a déli végeken élő nemzetiségeket gyakran kegyetlen módszerrel „terrorizálta” a magyar kommunista hatalom, internálótáborok is létesültek. Addigra – nem hivatalosan – több mint 60 ezer magyar költözött Jugoszláviából hazánkba. Ennek oka, hogy 1944 végén sok ezer magyart gyilkoltak meg Bácskában és Vajdaságban, és ott is működtek a kegyetlen internálótáborok.
A csehszlovákokkal éppen a háború után vált feszültté a viszony, úgy teljesítettük a jóvátételi egyezményben foglaltakat, hogy közben üldözték a magyar kisebbséget, és megszülettek a Benes-dekrétumok is.
AJÁNLOTT LINKEK, FORRÁSOK:
Interjú Földesi Margit történésszel a jóvátételekről (nemzetidal.gportal.hu)
A magyar békeszerződés (eletestudomany.hu)
Magyarország és szomszédai 1945-47 (tti.hu)
A magyar-jugoszláv lakosságcsere terve (eletestudomany.hu)
