Tudomány

Ő volt Geronimo, bin Laden kódneve

Geronimo az amerikai indiánok egyik legnagyobb hőse volt. A bennszülöttek értetlenkednek, miért ragasztotta ezt a kódnevet a CIA a világ legkörözöttebb terroristájára.

Geronimo a csirikava apacsok kimagasló törzsi vezetője volt. A Gila folyó mellékágánál született 1829-ben, a mai Új-Mexikó államban. Felnőttkorában az apacsok törzsi varázslójaként, majd legkiválóbb harcosaként működött.

A mexikói katonák 1858-ban egy feltételezhetően békés kereskedelmi tanácskozáson megölték első feleségét és három gyermekét. Ezután minden mexikóit gyűlölt élete végéig. Ellenségei ragasztották rá a Geronimo nevet. A név eredete a mai napig nem tisztázott.

Egyesek úgy tartják, az angolosan ejtett “ásító” jelentésű Goyathlay nevének spanyolosított változata, de előfordulhat, hogy a spanyolok Szent Jeromoshoz imádkoztak a vele vívott heves harcok közben.

Geronimo nemcsak a mexikóiak, hanem az Egyesült Államok csapatai ellen is harcolt. Számos indiánt szabadított ki a fogságból. Ő vezette az utolsó független indián harcosokból álló fő haderőt, akik nem ismerték el az Amerikai Egyesült Államok kormányát az amerikai nyugaton.

Geronimo ellenállása 1886-ban tört meg. Ekkor adta meg magát az amerikaiaknak a Skeleton-kanyonnál Arizonában. A harcos indiánt Floridában, Fort Pickensben börtönözték be, majd 1894-ben Oklahomába szállították.

ELLENSÉGBŐL “KIÁLLÍTÁSI TÁRGY”

Öregkorában híresség vált belőle. Kiállításokon szerepelt, így az 1904-es St. Lous-i világkiállításon is. Részt vett Theodore Roosvelt 1905-ös avatóünnepségén. Tüdőgyulladásban közel nyolcvanévesen halt meg 1909-ben Fort Sillben, a katonai temető apacs indián foglyok számára fenntartott részén nyugszik.

A Geronimo kiáltás hősiességet, harci bátorságot takar, azóta, hogy 1940-ben, a Fort Benningben egy amerikai ejtőernyős katona az első bevetése előtti éjszakán látott egy filmet Geronimóról, és másnap az ugrás alatt az ő nevét kiáltozta, ez a szokás máshol is elterjedt.

EGY HŐS NEVÉNEK BEMOCSKOLÁSA?

Május 2-án Oszama bin Laden megölésénél a Geronimo kódnév jelentette az akció sikerét. Barack Obama és biztonsági kabinetje a Fehér Ház szituációs szobájában élő videón nézte végig azt a mintegy 40 perces pakisztáni kommandós akciót, amelyben lelőtték Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét.

Panetta szerint 20-25 percig nem tudták, mi is történik. Végül a kommandósok azt az üzenetet küldték, hogy “Geronimo-E KIA.” Ebben a rövid mondatban a “Geronimo” Amerika első számú közellenségét, bin Ladent jelentette.

Steven Newcomb, az Indian Country Today című hetilap újságírója bírálta a névadást, rámutatva, hogy tiszteletlenség az őshonos amerikaiak által nagyra becsült ember nevének ilyen használata.

Paula Antoine, egy dél-dakotai sziú törzs tagja azt mondta, hogy a művelet névadása “újabb kísérlet arra, hogy az őshonos amerikaiakat terroristaként bélyegezzék meg”.

AJÁNLOTT LINKEK:

Geronimo élete képekben (Indian Country Today)
Tudj meg még többet Geronimoról! (Wikipedia)
Geronimo dala (Indians.org)
Geronimo varázsló szertartásai (Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik