Tudomány

Nyilvánosak a WISE teleszkóp képei

A hideg, porlepte objektumokat is érzékelte. Ott is lefotózta a kozmoszt, ahol a hagyományos távcsövek már nem látnak semmit.

A 14 hónappal ezelőtt indított műholdnak az volt a célja, hogy a 3-25 mikrométeres infravörös tartományban fényképezze végig a Földről látható teljes égboltot, és az elkészült égbolttérkép katalógusként szolgáljon majd a jóval részletesebb felderítésre képes, szintén infravörös tartományban működő James Webb űrteleszkóp számára.

A WISE küldetése alatt másfélszer fényképezte végig az égboltot, és több mint 2,5 millió darab 1 megapixeles fényképet készített.

A NASA WISE oldalán a teljes felvételsorozat kevéssel több mint felét hozták nyilvánosságra, a teljes égboltfényképet jövő tavasszal mutatják be a nagyközönségnek.

A WISE tavaly októberben fogyott ki a hőérzékeny műszereinek működéséhez szükséges hűtőközegből, így a műholdat a távoli objektumok helyett a Föld közeli kisbolygók és üstökösök megfigyelésére állították. Az így szerzett információkkal a kutatók azt számolhatják ki, hogy esetleg mely égitestek jelenthetnek potenciális veszélyt a Föld számára.

Az űreszköz küldetése februárban ért véget, ekkor a földi irányító központ végleg kikapcsolta a műholdat. Az eredményekkel a kutatók már most is elégedettek, mert a WISE felvételei több százszoros felbontást adnak az 1983-ban felbocsátott és tíz hónapon át működtetett IRAS felvételeihez képest.


AJÁNLOTT LINKEK:

A WISE weboldala (NASA)
A WISE űrteleszkóp küldetése (NASA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik