Tudomány

Ezt verték Jézus keresztjébe?

Egy Jézus-mániás televíziós újságíró azt állítja, megtalálta a "szent kereszt" szögeit.

1990-ben egy temetkezést tártak fel, az egyik kődarabon az újszövetségi jeruzsálemi főpap, a Jézust elfogató Kajafás, és Kajafás fiának Józsefnek a nevét találták meg.

A barlangból már érdekességek is előkerültek. Érmék, egy parfümös üveg, egy olajlámpás, és két rozsdás, meggörbült vasdarab is, melyről Simcha Jacobovici izraeli származású kanadai újságíró úgy véli, Jézus keresztjéből származhatnak. Jacobovici úgy hiszi, Kajafás nem lehetett annyira rossz ember, ezért temették el a szögekkel együtt.

Leghíresebb dokumentumfilmjében Jézus elveszett sírjában egy harminc évvel ezelőtt feltárt temetkezést mutat be, amelyből előkerült osszárium szerinte Jézus családjáé lehetett. A Jézus-filmet utólag a régészek tudományos érveikkel “darabokra szedték”.

Az újságíró legújabb alkotása a szögekről szól majd. A jeruzsálemi történészek megalapozatlannak tartják feltételezéseit, hiszen régészetileg az sem bizonyított, valóban Kajafás nyughelye lenne az említett barlang. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy kétezer éve mennyire elterjedt gyakorlat volt felszegezni a keresztre feszítetteket.

AJÁNLOTT LINKEK:

Cikk Jézus keresztjének szögeiről (Haaretz)
Még több információ a leletekről (JPost)
Keresztre feszítés (Wikipedia)
A régészek darabokra szedték Cameron Jézus-filmjét (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik