Tudomány

Szimulálni fogják az agyműködést

Egy új módszerrel brit tudósok lemásolták, miként áramlik az egéragyban az információ.

“Amint megértjük az agy különböző rétegeit összekötő idegsejtek feladatát és kapcsolódását, elkezdhetünk kifejleszteni egy számítógépes szimulációt arra, ahogyan ez a rendkívüli szerv működik” – állítja Tom Mrsic-Flogel a brit kutatás vezetője.

A tudós nem véletlenül ilyen lelkes, mivel új kutatásukban végre egerek látókérgében haladó neuronokat sikerült feltérképezni és szimulálni.

Az egéragy több ezer neuront és több millió kapcsolódást tartalmaz, melyeket nagy felbontású képalkotó eljárással vizsgáltak és azonosítottak, hogy az egyes ingerekre mely idegsejtek reagáltak. A későbbiekben ugyanezen agyszövetekből metszeteket készítettek és kis áramerősséggel feltérképezték az idegsejtek kapcsolódásait.

Az emberi agy szimulálása hasonló módon még évekig eltarthat, hiszen százmilliárdra becsülik az agyban lévő neuronok számát, melyek mindegyike több ezer másik idegsejthez kapcsolódik. Ha elkészülne a teljes emberi agyműködés térkép végre hatékony gyógymóddal kezelhetik a skizofréniát, az Alzheimer-kórt.

Nem is beszélve arról, milyen technológiai folyamatokat indíthat be, ha az agy titkai az informatikusok és a mesterséges intelligencia kutatóinak kezébe kerül.

AJÁNLOTT LINKEK:

A tanulmány kivonata (Nature)
Mit tud az emberi agy? (Mindentudás Egyeteme)
Az emberi agy tíz rejtélye (InforMed)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik