Tudomány

Miért nem lepték el a nácik Floridát?

1942-ben náci német kémek indultak az USA-ba, de minden lépésük balul sült el.

Egy brit jelentés nemrégiben egy Amerika partjainál elrontott náci szabotázsakció részleteit hozta nyilvánosságra. A történet komédiába illő.

A nácik legröhejesebb hadműveletét Pastoriusnak nevezték, és 1942 júniusában “hajtották végre”.

A németek utak, vasútvonalak és gyárak felrobbantására készültek. Az akció már eleve komolytalannak indult, hiszen az egyik résztvevő – Herbert Haupt – Párizsban kikotyogta ivócimboráinak, hogy egy kém.

Azért a tervet nem fújták le, jól kiképzett kémkülönítmény egy náci tengeralattjáróban el is érte Long Islandet, amikor egyszer csak zátonyra futottak.

Az amerikai parti őrség éppen elbambulhatott, hiszen ebből semmit nem vettek észre. A tengeralattjáró így megvárta a dagályt, és partra vetődött. A németek a lusta őrök mellett a felszerelésüket is el tudták ásni. Az egyik amerikai észrevette őket. A németek üzletet ajánlottak neki. 300 dollárral fizették le.

A parti őr állta a szavát, nem mondott senkinek semmit. De ezúttal a németek bambultak el. A különleges kémakciót elfelejtették, vagy nem is akarták végrehajtani.

George Dasch, a német csapat parancsnoka gyáva nyúlként telefonált, nem is akárkinek, az FBI akkori vezetőjének J. Edgar Hoovernek, akik azt hitték, az egész átverés. Dasch hiába bizonygatta, hogy náci kémek, és robbantani jöttek, az amerikaiak azt hitték, tréfál.

A náciknak háromórás kemény telefoncsatába került, mire sikerült letartóztatásukat kikövetelni.

A kémek a brit titkosszolgálat iratai szerint a legjobban felszerelt szabotázstársaság tagjai voltak, amely elérte az USA partjait. George Dasch és az egyik kém kivételével a szabotőröket kivégezték. Dascht és kollégáját a háború után visszaküldték Németországba.

AJÁNLOTT LINKEK:

Brit kémakták

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik