Tudomány

Felesleges a reptéri sugárpánik

Ötven reptéri átvilágításból származik akkora sugárdózis, mint egyetlen fogröntgentől.

Egy új tanulmány szerint alaptalanok azok a félelmek, amelyek a reptéri átvilágítók sugárzását egészségügyi veszélyforrásnak tekintik.

Rebecca Smith-Bindman kutatásvezető, a Kaliforniai Egyetem radiológus professzora hangsúlyozta, hogy ötven reptéri átvilágításból származik akkora sugárdózis, mint egyetlen fogröntgentől.

A teljes testszkennereknek csak egy típusa teszi ki a rajta áthaladókat röntgensugárzásnak.

A kutatók számításai szerint az évi 100 millió utas által megtett 750 millió repüléshez tartozó átvilágítások hattal növelik az egyébként 40 millió rákos haláleset számát.

A gyakori repülők körében – ők azok, akik hetente 60 óránál többet repülnek – teljes élettartamuk alatt összesen 400 ezer rákos eset fordulhat elő, ezt hatszázzal növelheti a repülés során őket érő kozmikus sugárzás és további néggyel a repülőtéri átvilágításokból származó sugárdózis.

Mint Smith-Bindman kiemelte, 200 ezerszer kellene átmenni egy reptéri szkenneren, hogy akkora sugárdózist kapjon valaki, mint amennyi egyetlen komputertomográfos (CT) felvétel készítésénél éri.

AJÁNLOTT LINKEK:

Ennyi sugárzás éri a testet reptéri átvilágításkor (Archives of Internal Medicine)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik