Tudomány

Magyar könyv jelent meg a genetikailag módosított élőlényekről

Kedden Budapesten mutatták be az úgynevezett Magyar Fehér Könyvet a Genetikailag módosított élőlények a tények tükrében címmel.

A kötet húsz fejezetének zömét a géntechnológia tudományának hazai képviselői jegyzik, akik – mint írják – e technológiát “a mikroorganizmusok, a növények és az állatok nemesítését elősegítő módszernek tekintik, és biztosak abban, hogy a termelésre engedélyezett élőlények az emberiség haladását szolgálják“.

A könyv tartalmazza az Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását a genetikailag módosított élőlényekkel – azaz GMO-kkal – kapcsolatban. Elhelyezi a géntechnológiát a genetikai beavatkozások között, miközben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is tudományos választ ad.

Nem hiányzik az áttekintésből a GM növények gazdasági, valamint környezetre gyakorolt hatásának elemzése sem.

A felgyűlt tapasztalatok alapján eddig úgy tűnik, hogy a biológiai sokféleségre nem jelent kockázatot a módszer. Balázs Ervin kifejezte azt a meggyőződését, hogy a világ élelmezésének megoldásához – minőségi és mennyiségi szempontból is – szükség lesz ezekre az eljárásokra.

A könyv csak 700 példányban jelent meg, ám a világhálón keresztül bárki elolvashatja.

AJÁNLOTT LINKEK:

Magyar Fehér könyv online
Pannonian Biotechnology (Pannonbiotech)
Magyar Fehér Könyvről (Zöld biotechnológia)
Mik azok a genetikailag módosított élőlények? (Wikipedia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik