Tudomány

Miért nő öt karja a tengeri csillagnak?

Lárvaként még hatsugarúak, a legtöbb tengeri csillagnak kifejlett korára csak öt karja marad.

Ez a rejtély immáron kétszáz éve foglalkoztatja a kutatókat. Egy német biológus, Marc de Lussanet most megtalálta választ.

A fiatal tengeri csillagok először csak sodródnak a tengervízben, majd egy időre megállapodnak egy szívókorong segítségével. Eddig nem létezett magyarázat a szívókorong eredetére. A szívókorong lehet az elcsökevényesedett hatodik kar.

A tengeri csillagok, mint ahogy a tengeri uborkák és tengeri liliomok is, a tüskésbőrűek egzotikus törzsébe tartoznak. Ezek az állatok lárvakorukban kétoldali szimmetriával rendelkeznek, felnőttként azonban ez átalakul sugarassá.

Eddig úgy vélték, hogy a kifejlett állat a fiatal baloldalából nő ki, a lárva mindeközben pedig felszívódik, mintha egy parazita bekebelezné.

De Lussanet azonban úgy gondolja, hogy az állat váza megmarad, csupán összetett forgások sorozata játszódik le benne. Ezek során a hasoldal először eltávolodik a test jobb oldalától. Ez nyomon követhető a tengeri csillagok kihalt alakjainak kövületein.

Azokon látszik, hogy a jobb oldalukból kinő egy nyél, amely a helyhez kötődést hivatott szolgálni. A hatból öt sugár megmarad, és a szájnyílás körül csoportosulnak, amely a kifejlett tengeri csillagnál a hasoldal közepén található.

AJÁNLOTT LINKEK:

A csillagokról szóló tanulmány kivonata (Evolution & Development)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik