1861. március 17-én deklarálták az Olasz királyság egyesülését. Ezzel zárult le Itália egyesítésének első szakasza.
1859-ben az akkor még csak 29 éves Ferenc József által vezetett osztrák csapatokat megverte a francia sereg egy csatában Magentánál, s ekkor III. Napóleon felismerte Olaszország létrejötte van születőben, mely a Földközi-tenger térségében ellenségévé válhat Franciaországnak.
BÉKE, DE MILYEN ÁRON?
Így 1859. július 8-án III. Napóleon Villafrancában megállapodott Ferenc Józseffel a fegyverszünetről és az előzetes békefeltételekről. A békekötés november 10-én történt meg Zürichben, olyan feltételek mellett, mintha az osztrákok győztek volna.
Ausztria megtarthatta Velencét, Lombardiát átadta Franciaországnak. A békekötés kimondta, hogy a közép-itáliai államok nem csatlakozhatnak Piemonthoz.
Az olaszok azonban nem hagyták magukat, és közép-olasz államok a tiltás ellenére is csatlakoztak Piemonthoz, majd 1859-ben Modena, Parma és Romagna egyesült. 1860. március 18-én Emilia, március 22-én pedig Toscana is csatalkozott.
GARIBALDI ÉS A VÖRÖSINGESEK
1860 tavaszán hazafiak csapata segítette Olaszország egyesítését. Vezetőjük Giuseppe Garibaldi volt. 1860. május 6-án Garibaldi 1089 vörös inges emberével elindult Genovából, hogy felszabadítsa dél-itáliai honfitársait. Május 11-én szálltak partra Marsalában, és megindultak Palermo felé. Garibaldi a következőket mondta: „Itt most vagy megteremtjük Olaszországot vagy meghalunk”.
1860. június 21-én Milazzónál legyőzték a Bourbon királyi sereget. 1860. augusztus 20-án Garibaldi átkelt Szicíliából Calabriába, majd szeptember 7-én bevonult Nápolyba. Ezután Róma elfoglalását tervezte.
Szeptemberben megindult a piemonti sereg, benyomult az Egyházi Államba, részben azért, hogy megelőzze Garibaldit, és megmentse a pápát, részben azért, hogy területeket vegyen el a Pápai Államtól.
ELBOCSÁTJÁK “A KÉT VILÁG HŐSÉT”
Viktor Emánuel el is ragadta Emiliát, Romagnát, Marchét és Umbriát, csak Lazio tartomány és Róma maradt a Pápai Állam fennhatósága alatt.
A Garibaldi-kérdés megoldását a király vállalta magára. Október 26-án találkozott vele Teanónál. Viktor Emánuel megköszönte Garibaldi szolgálatait és elbocsátotta őt. Viktor Emánuelt 1861. március 17-én ismerte el királyának.
TÍZ ÉVIG FIRENZE A FŐVÁROS
Az első olasz király teljes érzéketlenséget mutatott Róma varázsa iránt, csak 1871-ben helyezte át székhelyét Firenzéből, az egyesített Olasz Királyság első, átmeneti fővárosából Rómába, és rendezkedett be a Quirinale-palotában.
AJÁNLOTT LINKEK:
Deklarálják az Olasz Királyság egyesülését (Rubicon)
Itália egyesítése (Wikipedia)