Tudomány

Cáfolják a földönkívüli kövületek létezését

Hivatalosan még nem ismerték el, hogy valóban földönkívüli fosszíliákat talált volna egy NASA-tudós meteoritokban.

Bloggerek és tudósok támadják azt a cikket, melyet a Journal of Cosmology című folyóiratban tettek közzé, s mely szerint egy NASA-tudós kondritos meteoritokban cianobaktérium-maradványokat fedezett fel.

A legélesebben a Minnesotai Egyetem professzora Paul Zachary Myers biológus fejezte ki kétségeit a kutatás hitelességét illetően, s egyenesen szemétnek nevezi a cikket, melyben Richard B. Hoover asztrobiológus próbálja bebizonyítani kilenc meteorfajtában földönkívüli kövületek létezését.

Az ellentmondásos eredményekre tekintettel száz szakértő ötezer tudós segítségével vizsgálja felül a tanulmányt március 10-ig.

Nincs új a Nap alatt. 1984-ben az Antarktiszon talált Allan Hills 84001 Marsról származó meteoriton szintén nanobakteriális élet nyomait vélték felismerni.

A 2001-ben hullott indiai vörös esőről állította Godfrey Louis fizikus, hogy olyan egysejtűeket talált benne, melyek nem tartalmaznak DNS-t. Kutatásairól szóló publikációit eddig egyetlen tudományos folyóirat sem közölte.

2010. november 29-én a NASA sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra az arzént DNS-örökítőanyagként testükbe építő baktériumok – a GFAJ-1 – létezését. Az új létformát közlő Science folyóiratban megjelent írást szintén sokan támadták szakmailag, holott a bejelentést több hónapos bizonyító eljárás előzte meg, a NASA a hírt a legnagyobb szakértői körültekintéssel tálalta.

A földönkívüli meteoritokról szóló felfedezést a kutatók még ennyire sem veszik komolyan, hiszen csak egyetlen folyóiratban jelent meg róla tanulmány. A tudósoknak ez így – még – nem elég tudományos.

AJÁNLOTT LINKEK:

A NASA bizonyítékot talált a földönkívüli élet létezésére (Hír24)
Dr. Hoover tanulmánya (Journal of Cosmology)
A földönkívüliek a Földön élnek (Hír24)
Az antarktiszi meteoritról (Wikipedia)
GFAJ-1 (Wikipedia)
A földönkívüli baktériumokról szóló írás cáfolata (Science blogs)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik