Tudomány

Most nem a magyarok tésztahídja nyert

Megszakadt a magyarok 2003 óta tartó sikersorozata a tésztahíd-építő versenyen.

Harmadik lett a nyíregyházi főiskola diákja a kanadai tésztahíd-építő versenyen. A CastanetNews kanadai hírportál beszámolója szerint az első helyet két 14 éves kanadai fiú szerezte meg. Az általuk épített 965 grammos híd 209 kilogrammnyi terhelést bírt. A középiskolába járó Johnathan Halbgwachs-nek és Clayton Mazunak ugyanakkor nem sikerült megdöntenie a magyarok 2009-ben felállított világrekordját, azaz a 443 kilogrammos terhelési csúcsot. Igaz, azt a tavaly nyertes magyar csapat sem tudta megközelíteni. A második helyen a versenyt rendező Okanagan Főiskola csapata végzett, míg a Nyíregyházi Főiskola magyar versenyzője, Sándor Péter a dobogó harmadik helyére szorult.

“A verseny középpontjában az az elképzelés áll, hogy támogatni kell a tudomány és a technológia oktatását az általános és középiskolákban” – mondta a megmérettetés után Andrew Hay, az Okanagan Főiskola oktatási elnökhelyettese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik