A napfoltot, amely a környezeténél néhány száz fokkal hidegebb, sötétebb területként észleli szemünk. Ezek a “sötét térségek” állandó jelleggel mutatkoznak a Nap felszínén, 2008 és 2010 között viszont hiányoztak. Az első napfolt-hiányt 1810-ben írták le először, azóta tanakodnak arról a kutatók, mi okozhatja a jelenséget.
A Montanai Állami Egyetem tudósai a rejtély megoldására számítógép segítségével modellezték a Nap felszínének a változásait az elmúlt kétezer évre visszamenően. Tanulmányuk szerint összefüggést találtak a napfoltok hiánya és a gyenge mágneses terei között.
“A naptevékenység befolyással van a kozmikus “időjárásra”, egyaránt kihat az űreszközökre és a földi távközlési és egyéb berendezésekre” – hangsúlyozta a kutatásokat irányító Piet Martens.
Mint a Montanai Állami Egyetem kutatói rámutatnak, amennyiben a tudósok képesek lesznek jobban előrejelezni az alacsony napfolttevékenységet, kivédhetik a távközlési rendszerek meghibásodását, módosítva a műholdak pályáját, vagy lekapcsolva az érzékeny berendezéseket.
Napfoltciklusok a múltban és a jövőben (előrejelzés 2020-ig):
A napfolt környezeténél sötétebb terület a Nap fotoszférájában. A napfoltok alakja többnyire körszerű, de gyakoriak a szabálytalan alakú és szerkezetű foltok is.
Foltokat már az első távcsöves csillagászati megfigyelések évében 1610-ben észlelték.
A napfoltban a hőmérséklet közel 2000 °C-kal alacsonyabb a napfolton kívüli, nyugodt napfelszín hőmérsékleténél, ezért a foltból érkező hőmérsékleti sugárzás intenzitása csupán negyede a nyugodt napfelszínének.
A foltot ezért látjuk sötétnek, bár valójában ezek a területek is vakítóan fényesek.
1874-től 1976-ig a Greenwhichi Obszervatórium évente adta ki a napfoltok hivatalos katalógusát. Ezt a feladatot 1977-től a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Kutatóintézetének debreceni Napfizikai Obszervatóriuma vette át.
AJÁNLOTT LINKEK:
