Tudomány

Feltárják a maja Eldorádót

Administrator

2011. 03. 02. 14:48

A maják aranykincseit és Atlantiszt keresi egy újságírókból és tudósokból álló német expedíció Guatemala legnagyobb tavának vizében.
Korábban a témában:

A küldetésben a Bild című német tömeglap újságíróit Joachim Rittstieg matematikus, Közép-Amerikai letűnt kultúráinak szakértője vezeti.

A szakember négy évtizede kutatja az úgynevezett drezdai kódexet, azt az írásos maja emléket, amelyről úgy gondolják, hogy a legkorábbi ismert könyv az amerikai földrészről.

Drezda mellett Madridban és Párizsban is őriznek ilyen kódexet, a Rittstieg által vizsgált 74 oldalas darab 272 éve került német földre.

NYOLC TONNA ARANY HULLÁMSÍRBAN

A német tudósnak sikerült megfejtenie az írásjeleket, és azok alapján arra következtetett, hogy “nagy kincs”, legalább nyolc tonnányi tiszta arany lapul az Izabal-tó fenekén.

A Drezdai Egyetem visszavonult professzora felfedte, hogy a kódex 52. oldalán említést tesznek a maják fővárosáról, Atlanról – ő ezt a várost Atlantisszal azonosítja honlapján, amelyet időszámításunk előtt 666-ban földrengés pusztított el. A városban több mint kétezer aranytáblát őriztek, a maják ezekre vésték törvényeiket.

A kincs – a várossal együtt – víz alá került, a maradványokat radarfelvételek segítségével azonosították. A német szakember szerint az aranytáblák értéke 211 millió euró.

Az expedíció egyik fele már útra kelt Guatemalába, Frankfurtból az egyesült államokbeli Dallasba repültek, onnan tovább a közép-amerikai országba, ahol terepjáróval teszik meg az utat az Izabal-tó felé.

Izabal-tó az űrből: (Vajon itt süllyedt el Atlantisz?)

A “VÉGÍTÉLET” KÓDEXE

Az úgynevezett drezdai kódex a legkorábbi ismert írásos maja emlék. Hieroglifákkal készült, színes rajzokkal illusztrálva.

A kódex mai formája valószínűleg 1230 körül alakult ki. A könyv egy 3-400 évvel korábbi kódex másolata lehetett.

A kódexben szerepel a 13. 0. 0. 0. 0., azaz 4 Ahau 3 Kankin dátum is, mely 2012 december 21-ének felel meg. Ez a dátum a Quirigua-i romváros “C” jelzésű sztéléjén jól kivehető, a maják erre az időpontra jelezték a Negyedik Teremtés végét, ezt követően indul a maják hite szerint az Ötödik Teremtés.

A kódex a Negyedik Teremtés végét a 74. oldalon dolgozza fel, sötétséggel Égen és Földön, illetve hatalmas esőzés képi ábrázolásával.

AJÁNLOTT LINKEK:

Képek a drezdai kódexből (FAMSI)

Tudj meg még többet a drezdai kódexről! (Wikipedia)

A maja Atlantisz-elmélet: Joachim Rittstieg matematikus holnapja (Atlan)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Bengaluru, 2018. április 18.
Gyertyás virrasztáson vesz részt egy nő egy csoportos nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett nyolcéves indiai lány emlékére Bengaluruban (korábban Bangalor) 2018. áprlilis 17-én. A nomád törzsben élő lány 2018 januárjában halt erőszakos halált az észak-indiai Dzsammu állam Kathua körzetében. (MTI/EPA/Dzsagadis Nv)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.