Roy Liran és Ran Barkai ugyanis a naplemente rekonstrukciójával megállapította, hogy az év leghosszabb napján, azaz június 21-én a szomszédos Karantal-hegy árnyéka pontosan a jerikói toronyra borult, betakarta azt, majd az egész környéket.
A kutatók szerint a kúpalakú torony a lakosokat a környező hegyekkel és a lemenő nappal mint égi elemmel összekötő földi elem lehetett. A torony építése a lakosok ősi félelmeivel és a kozmoszhoz kapcsolódó hiedelmeivel állt összefüggésben
A tudósok szerint a torony építésével az újkőkorszaki emberek az erejüket szimbolizálták, illetve azt, hogy “képesek ellenállni a természet félelmetes erőinek” és a “sötétség hatalmának” is.
Az épület emelése ugyanakkor a neolit kor kezdetén kibontakozó hatalmi harcokra is utal. Az építtetők a kollektív félelmet használták ki arra, hogy uralmuk alá hajtsák a népet. Ekkor kezdett kiépülni a hierarchia, és megerősödni a vezetőség. A toronnyal az embereket a közösségi életre igyekeztek rábírni.
Az 1952-ben felfedezett torony építése feltehetőleg tíz évet vett igénybe. A belül egy méter széles, meredek lépcsősorral rendelkező, 8,5 méter magas építmény mintegy négy méterrel emelkedett a várost körülölelő fal fölé.
Léte a kutatók szemében Jerikót a világ első városának előkelő helyére emelte, holott a területen a torony épülésekor még vadászó, gyűjtögető, a mezőgazdasági tevékenységeket még nem ismerő lakosok települése helyezkedett el.
A régészek szerint a jerikói torony az emberiség első – bár mai szemmel alacsony – felhőkarcolója és a Föld első “közösségi építménye”.
