Tudomány

Hogyan nőnek a gyémántok a Föld alatt?

Administrator
Administrator

2011. 02. 22. 13:55

Erre a kérdésre még ma sem tudják a választ, ahogy arra sem, hogy lehet-e pár tucat kilométer mélységben élet.
Korábban a témában:

A kutatók százait bevonni készülő, Deep Carbon Observatory nevet viselő vállalkozásról Robert Hazen, a George Mason Egyetem kutatója számolt be egy tudományos találkozón.

“Azt sem tudjuk, hogyan nőnek a gyémántok, honnan jönnek burgonya nagyságú darabjaik” – fogalmazott Hazen, aki a program egyik vezetője.

A szakemberek a felszínen végzett kísérletek és megfigyelések alapján próbálják felderíteni a szén körforgását a bolygó belsejében.

A gyémánt száz kilométeres mélységből tör fel a földkérgen keresztül anélkül, hogy grafittá alakulna. Ásványkutatók véleménye szerint a folyamatnak egy órán belül le kell játszódnia, ám rejtélyes, miként mehet ez végbe ilyen gyorsan és ekkora távon.

Más megválaszolandó kérdések a Föld légkörét is érintik, például az, hogyan viselkedik az üvegházhatású metán a mélységben. “Nem tudjuk, mennyi metán nyugszik az óceánok mélyén, és hogyan változik”.

A FÖLD MÉLYÉN IS ÉLETET KERESNEK

A projekt célja még, hogy egzotikus szénváltozatokat kutasson fel, például szén-dioxidból álló polimereket, amelyek csak a köpenyben uralkodó gigantikus nyomás mellett fordulhatnak elő. A kutatás egyik fő eszköze a gyémánt nyomáscella, amely rekonstruálja a bolygón belül uralkodó magas nyomást és hőmérsékletet.

Egy neutronnyaláb segítségével a kutatók azt is tanulmányozni kívánják, hogyan jutnak át a folyadékok a forró kőzeten. A vulkánok és környezetük figyeléséből megpróbálnak többet megtudni arról, hogy mi történik azok belsejében.

Az intenzív nyomásnak és hőmérsékletnek ellenálló mikrobákkal folytatott kísérletekből pedig a több tucat kilométer mélységben található életre lehet majd reményeik szerint következtetni.

A Deep Carbon Observatory forgatókönyve egy másik tízéves kutatás, a tengerek élővilágát feltérképező Census of Marine Life mintájára készült.


AJÁNLOTT LINKEK:

Az előadásról szóló közlemény (Science)

Deep Carbon Observatory hivatalos honlapja

A világ legnagyobb gyémántja (The Telegraph)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.