Tudomány

Méhen belül műtenék a nyitott gerincet

Császármetszéshez hasonló műtéti beavatkozással orvosolnák születés előtt a nyitott gerincet.

Az új módszer Philadelphiában olyan sikeresen javította a babák egészségét és mozgáskészségét, hogy a klinikai kipróbálást korábban leállították, és összegezték eredményeit.

A nyitott gerinc szülés előtti műtétjét a terhesség 26. hetéig végezhetik el az orvosok. Ennek során a császármetszéshez hasonló sebészi beavatkozással nyitják meg a méhet, és így operálják meg a magzatot. A műtét közben az anya és a magzat is altatásban van, utóbbi pedig még izomlazítót is kap.

A műtött gyerekek állapotát egyéves, majd két és fél éves korukban ellenőrizték. A méhen belül műtött csecsemők közül 12 hónapos korban mintegy 40 százaléknak volt szüksége söntre az agyvíz felhalmozódásának megelőzésére, míg a születés után műtött 12 hónapos csecsemők 82,5 százalékánál volt erre szükség.

A 30 hónapos korban elvégzett vizsgálatok is azt mutatták, hogy a méhen belül műtött gyerekek mentális képességei és mozgása is sokkal jobb, mint a születés után műtötteké.

A méhen belül műtött és a műtétre váró babák közül kettő halt meg. Haláluk az orvosok szerint összefüggésben állt fejlődési rendellenességükkel.

NYITOTT GERINC

A nyitott gerinc a központi idegrendszer fejlődési rendellenessége.

A magzati fejlődés során a 28. nap környékén az idegrendszert magába foglaló velőcső normális esetben összezáródik. Ha ez mégsem történik meg, akkor idegcsőzáródási hiba alakul ki, ennek leggyakoribb formája a spina bifida.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik