Tudomány

A Föld a világegyetem központja sok orosz szerint

Egy közvélemény-kutatás szerint Oroszország lakosságának csaknem egyharmada még ma is komolyan úgy gondolja, hogy a Föld a világegyetem középpontja

A felmérést az orosz tudomány napja alkalmából készítették. Az oroszországi közvélemény-kutatási központ munkatársai január végén az ország 46 megyéjének 138 településén tettek fel az általános tudományos műveltséggel kapcsolatos kérdéseket. A kapott feleletekből kiderült, hogy a válaszadók 55 százaléka úgy gondolja, hogy a radioaktivitás az emberi tevékenység terméke, 47 százalék azt hiszi, hogy az antibiotikumok a vírusokat is elpusztítják, 32 százalékuk pedig meggyőződéssel állítja, hogy a Nap kering a Föld körül. Ez utóbbiak aránya ráadásul négy százalékkal több annál, mint ahányan egy 2007-ben végzett felmérés során vélték ugyanezt.

A megkérdezettek 29 százaléka mondta azt, hogy az emberiség már a dinoszauruszok korában is jelen volt a Földön, 17 százalék ugyanakkor tagadja, hogy a modern ember az ősembertől származik. A válaszadók több mint egy hetede tudomása szerint a Föld egy hónap alatt kerüli meg a Napot, negyedük pedig úgy emlékszik, hogy a lézerfényt fókuszált hanghullámok révén állítják elő.

A szociológusok külön feldolgozták az orosz nők által adott válaszokat, amelyből kiderül, hogy a gyengébbik nem tagjai a férfiak átlagánál legalább 5-10 százalékkal rosszabb eredménnyel feleltek meg a feltett kérdésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik