A tiszafát választotta 2011-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület. Mérgező volta miatt a korábban ördög- vagy halálfának is nevezett tiszafa a közvélekedéssel ellentétben nem a Tisza folyóról kapta nevét, a ma használatos megnevezés a fafaj szláv eredetű nevéből származik.
Egyedül az élénkpiros színű magköpeny nem mérgező, a fa többi része egy taxin nevű alkaloidát tartalmaz, amely az emberre veszélyes méreg. A modern gyógyászat a kivonatából előállított taxolt a rák elleni hatékony gyógyszerként alkalmazza.
A napjainkban jobbára csak 10-12 méteres magasságot elérő, lassú növekedésű tiszafának a korábbi évszázadokban impozáns méreteket elérő példányai is ismertek voltak.
A történelmi Magyarország területén élő legnagyobb tiszafaegyed átmérője tőben 120 centiméter volt, ennek tuskóját az 1885. évi budapesti kiállításon mutatták be. Életkora meghaladhatja az ezer évet. A leghosszabb életű hazai fafajaink közé számít. Sűrű szövetű fája régóta használt alapanyag.
Tipikusan kétlaki faj, azaz külön egyeden nyílnak a porzós és a termős virágai. A nyitvatermőkre kevésbé jellemző a jó regenerálódó képesség, viszont a tiszafa törzs- és ágtörések, sebzések, fagykárok után elemi erővel és nagy számban hozza a törzsén, vastagabb ágain a hajtásokat.
A tiszafa elterjedésének északi határa Norvégia déli részénél fut. Ma Közép-Európában 7 olyan előfordulása ismert, ahol az egyedszám jelentősebb, néhány törzs vagy facsoport feletti. Ezek közül hazánkban a Déli-Bakonyban, Szentgál, Márkó, Bánd, Herend községek határában található mintegy 13 ezer törzset tartalmazó, egyre csökkenő állománya.
