Tudomány

Céljához közeleg a hamis Mars-küldetés

Februárban landolnak, novemberben befejezik azt az egyedülálló Mars-szimulációs missziót, melyben négy európai űrhajós vesz részt.

A személyzetet 520 napon át tartották bezárva egy moszkvai acél kapszulában. A küldetés célja, hogy megtudják az Európai Űrügynökség (ESA) kutatói miként hatna az emberi szervezetre a Marsra tartó kényelmetlen és hosszú űrutazás.

A Mars500-nak hívott szimuláció egy nagyobb busznyi méretű acélkapszuláját február 12-én fogják felnyitni, a Marsra szállnak, a végső távozásra a visszaút után novemberben kerül sor. Ekkor derül ki, miként hatott a küldetésben részt vevők testére és lelkére a bezártság és a külvilágtól való elszigeteltség.

Az űrhajósok – három orosz, egy kínai, egy francia és egy kolumbiai – a kommunikációt a külvilággal elsősorban e-mailben tartották, de üzenetek megérkezését késleltették, mintha szimulált űrhajójuk valóban távolodott volna a Földtől.

Űrételeket ettek, tíz naponta csak egyszer zuhanyozhattak. A csapat kapitánya elmondta, még mindig lelkes, igaz már az akció végére kezd elfáradni. Az űrhajósok alig várják, hogy újra az “anyabolygó” felszínére lépjenek.

Asztronauták mindennapjai az ál-űrhajón:

AJÁNLOTT LINKEK:

Mars500 (ESA)

Mars500 az ESA TV-n (ESA)

Bővebben a Mars500 küldetésről angolul (Gizmodo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik